Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

130 éve nem változott ekkorát a futball

2016.05.12. 17:46
Olyan mértékben, mint most, azóta nem frissítették a futball szabályzatát, hogy 1886-ban a Nemzetközi Futballszövetségi testület (IFAB) kezébe vette az előírások megalkotását. Változik a tizenegyes és a kezdőrúgás elvégzése, feloldottak pár meghökkentő helyzetet. Június 1-től új korszakba lép a játék.

22 ezer helyett már csak 12 ezer szavas a FIFA új szabálykönyve, amihez 95 pontban nyúlt hozzá az IFAB (International Football Association Board), azaz a futball szabályalkotó, és immár a FIFA-tól független testülete. 95 szabályon természetesen nem változtattak lényegileg, leginkább a szöveget kozmetikázták, és tették érthetőbbé, de mintegy tucatnyi előíráson jelentősen módosítottak.

A szabálykönyv 130 évvel ezelőtti megalkotása óta nem volt ekkora reform.

  • A tripla büntetés eltörlése

Mostanáig a tizenhatoson belül, gólhelyzetben szabálytalankodó futballistát ki kellett állítani, büntetőt kellett ítélni ellene, majd a meccs után a piros miatt el is tiltották. A továbbiakban ez megszűnik, és a bíró mérlegelhet: ha az akció a labda megszerzésére irányult, tehát nem volt szándékos azzal a céllal, hogy bármi áron megállítsa az akciót, az elkövetőt nem kell kiállítani, elég sárga lapot kapnia.

A büntető természetesen továbbra is jár, de nem követi automatikus kiállítás, sem későbbi eltiltás. Természetesen ha a szabálytalanság visszahúzás, lökés vagy feltartás, vagy ha a szabálytalanság a pálya bármely más pontján azonnali kiállítást érne, marad a piros lap.

  • Kiállítás a meccs kezdete előtt

A bíró most már a kezdő sípszó előtt is felmutathat piros lapot, de olyankor a károsult csapatnak nem kell 10 emberrel kezdenie a meccset, a kiállított pótolható, 11-en indíthatják a mérkőzést. Példa: ha a játékoskijáróban összekapnak a futballisták.

  • A 11-es rúgás szigorítása

Ha a tizenegyesrúgó a büntető előtt közvetlenül testcsellel veri át a kapust, sárga lapot kap, és közvetett szabadrúgás következik a kapus csapatának. Tehát megszűnik ilyenkor az újrarúgatás, amire 2011-ből mondunk példát: Messi a BL-ben a Milan ellen imitált rúgást. A sárgát már akkor is megkapta a testcselért, de a büntetőt még újrarúghatta.

  • A 11-es védés szigorítása

A labda elrúgása előtt a gólvonalról elmozduló kapust sárga lappal kell büntetni, a tizenegyest újra kell rúgatni. A gólvonalon mozogni jobbra-balra azonban továbbra is lehet. (Példa a 2014-es EL-döntőn a nyertes Sevilla kapusa, aki az összes Benfica-lövés előtt kimozdult.)

  • Ápolás a pályán, nem kell lemenni sérüléssel

Sárga vagy piros lapos szabálytalanságok után az ápolandó futballistának nem kell elhagynia a pályát, majd megvárnia a visszatéréssel, míg a bíró észreveszi. Elméletileg 20 másodpercen át lehetne ápolni a gyepen, de hogy ezt hogy fogják betartatni a bírók, az majd csak élesben derül ki.

Az intézkedés sajnos nem egyértelmű, így segítheti az időhúzást is.

  • Nem kell előre kezdeni, bármerre lehet

Eddig a középkezdést előre kellett elvégezni, ezért volt két játékos a kezdőkörben. A továbbiakban hátra is lehet passzolni, vagy oldalra, vagy akár előre is, bármerre.

  • Külső személy beavatkozása a játékba

Nem volt szabály arra, amikor például Dél-Amerikában egy drukker vagy a gyúró kirúgta a vonalról a gólba tartó labdát. Gólt nem lehetett ítélni, de a továbbiakban lesz erre rendelkezés. Ha tiszta gólt akadályoznak meg a 16-oson belül, a támadó csapat büntetőt rúghat. Ha a 16-oson kívül avatkoznak bele a játékba, a károsult csapat jön szabadrúgással a beavatkozás helyéről.

  • A színészkedés/műesés szankcionálása

Ha a meccs után a videofelvételek alapján  tűnik fel, akkor mostantól erőszakos cselekménynek számít, és eljárás indítható, ami eltiltással végződhet. Jelenleg csak szó szerint erőszakos megmozdulások miatt lehet utólag, videóról büntetni, ez után a bíró megtévesztése miatt is.

A fenti intézkedések hivatalosan június 1-én lépnek életbe, a legtöbb új példát az Európa-bajnokságon láthatjuk majd először. Lesz viszont két tesztmeccs is, az angolok felkészülési mérkőzései, május 22-én Törökország és május 27-n Ausztrália ellen, itt már az új rend szerint fújnak a bírók.

Az IFAB nem áll meg, 2017 januárjától kezdődik a videobíró tesztelése skóciai klubmeccseken. Egyelőre nem tudni pontosan, a játék melyik részleteire fókuszálnak majd, azután, hogy a gólkamerát ebben a szezonban sikeresen bevezették a Premier League-ben és a Serie A-ban. A rendszer természetesen ott lesz az Európa-bajnokságon is.

További érdekes szabályjavaslatokat is hamarosan megfontolnak, a legmeghökkentőbbnek ható a büntetőgól bevezetése. Itt a 2010-es világbajnokságról az Uruguay–Ghána-meccsre, és Luis Suarez kezezésére kell gondolni. A csatár a hosszabbítás utolsó percében tisztán gólba tartó labdát ütött ki a gólvonalról, kiállították, az afrikaiak büntetőt rúghattak, de kimaradt, majd Uruguay tizenegyesekkel továbbjutott az elődöntőbe.

A cél, hogy ilyesmi ne történhessen meg újra, ezért azt akarják, hogy teljesen egyértelmű gól szabálytalan megakadályozásakor a bíró gólt ítélhessen akkor is, ha nem jut át a gólvonalon a labda.

Mi az az IFAB?

International Football Association Board, lefordítva Nemzetközi Futballszövetségi Testület, közérthetőbben a játék szabályalkotó szervezete. 1886-ban ők fektették le a futball szabályait, amik a mai napig nagyon túlnyomórészt változatlanok. A testületnek nyolc tagja van, egyet-egyet ad az angol, a skót, a walesi és az északír futballszövetség, négyet a FIFA. Szabálymódosításhoz vagy új szabály elfogadásához háromnegyedes többség kell, vagyis hat szavazat.