Eufrozina, Kende
8 °C
20 °C

Kitalálhatják, kivel beszél elsőként az új argentin kapitány

2016.08.02. 14:41

Edgardo Bauzát nevezték ki hétfőn az argentin válogatott szövetségi kapitányának, azonnal elmondta, leül beszélgetni Lionel Messivel. A szupersztár ugyanis júniusban lemondta a válogatottságot, miután két éven belül harmadik döntőjét veszítette el a csapattal.

Még nem léptem kapcsolatba Messivel, de amint tudok, elutazom, és beszélek vele. Nem akarom meggyőzni semmiről, csak beszélgetni a futballról. Mi játékosok tudjuk, milyen frusztráló döntőt veszíteni. Elmesélem neki az elképzeléseimet, de nem csak neki, más kulcsjátékosoknak is. Egymás között megvitatnánk, hogyan tudná segíteni a válogatottat. Hátha képes még azzal a lelkesedéssel folytatni, amit én mindig is láttam tőle. Négy-öt emberrel akarok találkozni, az idő sürget, mindjárt jönnek a meccsek"

- idézte az ESPN.

Argentína 2014-ben vb-döntőt bukott hosszabbításban, 2015-ben és 2016-ban Copa Americát tizenegyesekkel a fináléban, ezután határozott úgy Messi, hogy nem folytatja. De nagy szükség lenne rá, még csak 29 éves, és szeptemberben a csapat vb-selejtezőt játszik Uruguayjal majd Venezuelával.

Az 58 éves Bauza majdnem 20 éve edzősködik, rengeteg klubnál megfordult Dél-Amerikában, legnagyobb sikere a 2014-es Libertadores Kupa-győzelem az argentin San Lorenzóval.