István, Vajk
17 °C
22 °C

A 97. percben veszített pontokat a Bologna Rómában

2016.10.16. 17:02

Az olasz futballbajnokság nyolcadik fordulójában a Bologna a Lazio vendége volt, Nagy Ádám ezúttal is kezdett.

A Bologna a 10. percben az első pontrúgása után megszerezte a vezetést – az előre húzódó védő, Helander lőtte be pár méterről a kapuba -, és olykor jelentős szerencsével megőrizte a vezetést az első félidőben.

Immobile közeli nagy bombáját egyszer a kapufára tolta da Costa kapus, majd a következő közeli próbálkozását lábbal védte. Egyértelműen a kapus volt a meccs hőse, pláne, mert a második félidőben is folytatta bravúrsorozatát.

A gólbíróra is szükség volt az egyik nagy védésénél, de a technológia egyértelműen jelezte, hogy saját védőjéről a kapuba tartó labdát körülbelül három centivel azelőtt állította meg, hogy bent legyen teljes terjedelmével.

A 96. percben, az utolsó előreívelésnél veszítette el a győzelmet a Bologna. Két védő egymásra várt, nem tudtak felszabadítani, Wallace közbeugrott, és szabálytalankodtak vele - nem volt teljesen tiszta helyzet -, a játékvezető büntetőt ítélt.

Immobile állt a labda mögé, és most már nem hibázott, a bal alsóba gurított, a kapus a második oldalra várta.

Nagy Ádám jól mozgott, sokat futott, jól szervezte a támadásokat. A Bologna a 12. helyen áll, a Lazio pedig a negyedik.

A nyáron a Bolognához igazoló Nagynak ez volt az első meccse a szezonban, amikor végig a pályán volt.

Jövő vasárnap az Európa Ligában szereplő Sassuolo lesz a Bologna vendége.