Lukács
9 °C
22 °C

Tökéletesen látszik, hogyan fejlődött Dárdai Herthája

2016.10.18. 08:51

A Bundesliga nyolcadik fordulójának rangadóját a Hertha BSC és a Köln vívja a hétvégén. Mindkét csapat várakozás felett szerepel, a kölniek a második helyen állnak, míg a Hertha úgy a negyedik, egy ponttal lemaradva a kölniek mögött, hogy a két sztárcsapattal - Bayern München és Dortmund - szemben már idegenben lejátszotta a mérkőzését.

A Berliner Zeitung azt rakta össze, milyen is Dárdai futballábécéje, egyúttal hogyan változott meg a csapat játéka az előző évhez képest, hogyan képes kombinálni a játékot.

Tavaly sok labdatartásra törekedtek, abból dolgoztak ki helyzeteket, ennyi elég volt, hogy a hetedik helyet elcsípjék.

Ezt jól csináltuk, de idén már van más is a fiókban”

– rögzítette a 40 éves magyar edző.

A labdatartásból már gyors ritmusváltásokra is képes a csapat. Ezért végzik a futsalos gyakorlatokat is. Egy magyar edzőtől, Kis Jánostól kapott tanácsokat Dárdai. A Dortmund elleni első gól ennek volt a hatása. Weiser passza, majd Ibisevic sarkazása után már Stocker ziccerben volt, és be is lőtte. Esswein pedig a második gólt is megszerezhette volna.

A harmadik terv a játékban, hogy képesek hosszú labdákat adni.

A már említett Esswein és Weiser mellett a másik oldalon, vagyis a balon Plattenhardt és a japán Haragucsi olyan sebességre képesek, ami nemzetközileg is elfogadható. A három játékstílus kombinálása kell, hogy sikereket hozzon. Ha ez a komplexitás megmarad, akkor még inkább tud harapni a Hertha.

A klub edzői stábja hétfőn már össze is ült, és azt beszélik meg, hogyan kell majd a Kölnhöz igazítaniuk a játékukat, mikor, mire lesz szükség.

A csapat fejlődött annyit, hogy most már rugalmasan, az ellenfélre is reagáljanak, míg korábban csak egyvalamit tudott, és azt sem magas szinten a Hertha.

A Köln az osztrák edző, Stöger irányításával ugyancsak jelentősen fejlődött erre az évre, ezért is lesz izgalmas a meccs. Dárdai kérte is, hogy minél többen menjenek ki a meccsre. Szükségük van a biztatásra, hogy az élmezőnyben maradjanak. Míg tavaly rendre csak annyit mondott, hogy szorgalmas csapata van, most azt nyilatkozta, hogy fent akarnak maradni, mert a tartalékos Dortmund ellen a csapat már olyan karaktert mutatott, ami a jövőre nézve is biztató.

A Köln, amióta Dárdai a Hertha edzője, még nem lőtt egyszer sem gólt a berliniek, a három meccsen volt egy 0-0, emellett 1-0-s és 2-0-s siker a mérleg.

A Herthánál az elefántcsontparti Salomon Kalou visszatérhet, szükség is lesz rá, mert a 2 gólos svájci Valentin Stockert 3 meccsről tiltották el pénteki kiállítása után.

  • Stocker ugyanúgy a gólja után kapott pirosat, ahogy Huszti Szabolcs. A magyar játékos a Kickertől 3,5 osztályzatot kapott, vagyis egy fokkal gyengébbet, mint Stocker, akit 3-assal jutalmaztak.
  • A Lipcse válogatott kapusa, Gulácsi Péter ugyancsak hármast kapott,
  • a kapufáig jutó Kleinheisler László pedig 3,5-est.

A Kicker 1-től 6-ig osztályoz, a 6-os a legrosszabb.