Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

A magyar csapatokon is nagyot segített az UEFA

2016.12.10. 14:50 Módosítva: 2016-12-10 14:54:09

Az UEFA honlapja pénteken hivatalosan is közölte a nemzetközi kupák kiírásának 2018-2021-ig rendezett szezonjaira vonatkozó változtatásait. A módosítások leglátványosabb része, hogy a Bajnokok Ligája mérkőzéseit új idősávban fogják rendezni, a megszokott, egységesen 20:45-ös kezdés helyett 19 órakor és 21 órakor kezdődnek majd a mérkőzések. Ezzel a döntéssel az UEFA szerint a szurkolóknak kedveztek, akik így több mérkőzést nézhetnek majd meg élőben.

Az európai szövetség emellett megerősítette, hogy a négy nagy bajnokságból – angol, spanyol, német és olasz – az első négy csapat automatikusan kvalifikálja majd magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Ez a döntés nyilvánvalóan a legnagyobb csapatokat segíti, az UEFA vélhetően csak így tudta megakadályozni, hogy komolyan felerősödjön az európai szuperliga iránti igény a vezető klubok részéről.

A változtatások közül van olyan is, ami a kisebb bajnokságok képviselőinek kedvez. Az egyik, és a magyar klubcsapatok számára valószínűleg legfontosabb módosítás, hogy ezentúl a BL előselejtezői során kieső valamennyi csapat automatikusan az Európa-ligában folytathatja. Azaz nem fordulhat elő olyan csúfság a magyar bajnokkal, mint ami legutóbb például a Ferencvárossal is történt, hogy már július végére búcsúzott Európától.

További kedvező módosítás a kisebbek számára, hogy az UEFA klubokat rangsoroló együtthatója nem fogja 20 százalékban tartalmazni a válogatottak koefficiensét, ez a gyakorlat eddig egyértelműen az erősebb válogatottal rendelkező nemzeteknek kedvezett.

A központi pénzek elosztásánál figyelembe vett klub-együttható ugyanakkor az elmúlt 5 helyett az elmúlt 10 szezon alapján kerül kiszámításra, és a nemzetközi kupákban elért sikerekért bónuszpontokat kaphatnak a csapatok.

Emellett a Bajnokok Ligája további 50 millió euróval járul hozzá az Európa-liga költségvetéséhez, és még 10 millióval annak selejtezőkörének lebonyolításához.

Az is kiderült, hogy a 2018-as Európa-liga döntőjét Lyonban rendezik.

A doppingellenes törekvések jegyében pedig ezentúl 10 évig megőrzik a mintákat, hogy a később kidolgozott eljárásokkal is vizsgálni lehessen azokat.

Az UEFA az 2018-ban rajtoló Nemzetek Ligája versenysorozat "Final Four" döntőjének megrendezéséhez kapcsolódó feltételekről is határozott, illetve a több országban rendezendő 2020-as Európa-bajnokság rendezővárosainak beosztásával kapcsolatos szabályokról is döntöttek.