István, Vajk
17 °C
22 °C

Nagy a baj Debrecenben, parádés góllal verte az Újpest

2016.12.10. 18:05 Módosítva: 2016-12-10 20:42:34

Sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el a DVSC a magyar bajnokságban, attól az Újpesttől, amely viszont tíz meccse veretlen. Szombaton - hol máshol - Kecskeméten fogadták a Debrecent. Az első gól vitatott körülmények között született, hiszen Verpecz egy magasról aláhulló labdáért felugrott az ötösön belül és közben Bardhi testtel erősen lökte, így a kapus kezéből kiesett a labda, amit Andrics bevágott közelről. 

Aztán megint Bardhi a főszereplő, a szélen vezettek támadást az újpestiek, a középreadás okosan laposan érkezett a 16-oshoz, amit egyből lepasszoltak a támadást a bal oldalon kísérő Bardhinak, aki meg gyönyörűen csavart a hosszúba.

Az NBI. szombati, idei utolsó fordulója más meglepetéssel is szolgált, hiszen kikapott a Vasas, ikszelt a Videoton és nyert a Honvéd, úgyhogy most három 34 pontos áll az élen, jobb gólkülönbséggel a Videoton elől, majd a Honvéd és a Vasas következik. Tőlük leszakadva a hattól rangadót játszó Ferencváros következik, amely az MTK-t fogadja.

  További eredmények

  • Diósgyőri VTK - Gyirmót 1-0
  • Haladás - Videoton FC 1-1
  • Paksi SE - Vasas Budapest 1-0
  • Újpest - Debrecen 2-0
  • Budapest Honvéd - Mezőkövesd SE 1-0
  • Ferencváros - MTK 1-1