Árpád
3 °C
12 °C

A gólom eltörpül, a hatás fontosabb volt

DSC 0701
2016.12.10. 17:02
2009 februárban a Real Madrid Bajnokok Ligája-keretének tagja volt Szalai Ádám, aztán egy év múlva a Mainzban szerzett nevet magának, utána pedig a magyar válogatottban. Nagy töréseken van túl, lelki megpróbáltatásairól is beszélgettünk a pénteken 29 éves centerrel.

Novemberben belőtte a 13. gólját a magyar válogatottban. Azt tudja, kit előzött meg, és kit ért utol?

Olvastam, igen. Törőcsik Andrásnak 12 gólja volt, Détári Lajosnak pedig 13, ha jól emlékszem.

Hogyan értékel egy ilyen adatot?

Nem szabad túlértékelni. A futball örök változásban van, nem szerencsés korszakokat összevetni, mert a korszakokkal együtt a posztok is folyamatosan változtak. Most azt látjuk, hogy Izlanddal kőkemény meccset játsszunk az Eb-n, míg 30-40 éve csak a gólkülönbség volt a kérdéses. A kis csapatok is megtanultak védekezni, harcolni, sokkal feszesebb és szorosabb a védekezés. Jobban meg kell szenvedni egy gólért. Igazából már egy gólhelyzetért is.

Törőcsiket láttam a Youtube-on, sok mindent megnéztem róla. Hát mit mondjak, voltak kvalitásai. A technikája és a cselei irigylésre és elismerésre méltók. Ilyen cseleket ma már csak a legnagyobb tudnak. De a futball megváltozott, fizikum nélkül nem működik. Dinamika és erő nélkül sem működik, a futás milyensége és mennyisége is komoly változáson ment keresztül. Ezzel nem értékítéletet szeretnék mondani, hanem csak a tényeket érzékeltetni.

 

Szalai névjegy

1987. december 9., Budapest. Kispestről Újpestre igazolt, 15 évesen leigazolta a Stuttgart, 2007-ben a Real Madrid második csapata. 2010-ben visszatért Németországba, Mainzba került (79 meccsen 21 gól). 2013-ban a Schalkéhoz ment (28/7). 2014., Hoffenheim. Egyetlen mesterhármasát a Bundesligában a Hoffenheim ellen érte el, ahova 2018-ig köti szerződés. Tavaly fél évre kölcsönadták a Hannovernek (12/0).

Törőcsik és Détári is szimbólum a magyar futballban, sok baráti beszélgetés elképzelhetetlen nélkülük. Détári volt azutolsó világválogatott például, de topligában csak pár szezon jutott neki. Ő lőtte az utolsó vb-gólunkat, nem is folytatom. Jó pár éve már, hogy ön is a szurkolói gondolkodás része lett, élcelődtek, gúnyolódtak, aztán egycsapásra megfordult a trend az osztrákoknak lőtt Eb-góllal. A gól után azt mondta, hogy filmszakadás jött. Összerakta már a mozaikokat, mi történt?

A gólt visszanéztem már néhányszor, de nem minden nap. Lacikával elég jól megjátszottuk a labdát. Elértem, és elrúgtam a kapus mellett. Aztán jöttek az érzelmek. Az emberek szeretetét megérezni felemelő.

És nem is a gól, hanem a meccs utáni képek az igazán felemelőek, ahogy együtt ünneplünk azokkal, akiknek mindaddig kevés sikerélmény jutott. Ezek mellett a gól eltörpül.

Az is felejthetetlen, persze, hogy a kezembe veszem a telefonom, és elárasztanak az üzenetek. Az is örökké megmarad, ahogy megyünk a repülőhöz, és azt látjuk, hogy mi volt Budapesten, amikor az emberek megállították a villamost. Visszatérünk az edzőtáborba, és olyan érzés van bennünk, ami addig nem adatott meg. És aztán is folytatódnak a pozitív, maradandó élmények.

Mit gondol, sorsszerű, hogy öné lett az a gól, amire 30 éve vártunk?

Az élet nagy rendező. Lehet, hogy egy kicsit giccses rendező is, hiszen már majdnem lecseréltek. Mindenesetre 44 éve voltunk előtte Eb-n, nem kevés idő. Csak egyet tudtam. Ha keményen dolgozom, akkor egyszer annak meglesz a gyümölcse. Hogy az nem lehet, csak beteszek, és nem veszek ki semmit.

Hannoverben nem sok sikerélményem volt, kiesett a csapat, de valahogy éreztem, át kell fordulnia az engem érintő rossznak. Nem igaz, hogy ez nem volt teher rajtam. De ezzel együtt kell élni. Az én életem a kirakatban van, de mindenki tud olyan embert mondani a hétköznapokból, aki ugyanilyen keményen harcol sorsa jobbra fordulásáért.

Honnan merített erőt?

A családomból. Nagyon könnyű azt mondani, hogy függetleníteni tudom magam attól, ami a közösségi hálón megy, és nem figyelek a kommentekre. Persze, nem figyelek. De nem figyelni, teljesen kizárni egyenlő a lehetetlennel, mert mindig szembe köszön valami. Ha ki is zártam, ettől még elronthatom a családtagjaim napját. Biztos, hogy a magánéletemben sok embert megsértettem a nehéz időszakok alatt.

Mennyivel másabb egy sérülés után visszajönni, és egy ilyen mélypontról felemelkedni? Mainzban elszakadt a keresztszalagja – a képek szörnyűek voltak -, és közel egy évet kellett kihagynia.

Teljesen más. Mindkettő nagyon összetett, és mindkét helyzetben nagyon erősnek kell maradni. Amikor sérült voltam, akkor volt előttem egy cél, hogy mit kell azért naponta tennem a rehabilitáción, vagy a gyógytornán, milyen gyorsan lehetek egészséges. Amikor az önbizalmam romokban hevert, azt nagyon nehéz volt újra építeni. Ha rendre kudarcok érnek, azt nagyon nehéz kizárni.

A szurkolók céltáblája lettem, kifütyültek,

és ezt mégsem szabad személyeskedésnek venni, hiszen a szurkoló annak alapján ítél, amit lát. Próbáltam burokba tenni minden fájdalmam, bezárni egy ládába, és abban hinni, hogy itt az Eb, amire olyan régen vártunk, és minden megváltozhat. Amitől az önbizalom is visszajön. A hitem nem veszett el a nehéz periódusban, és szerencsére, minden megváltozott. A Svájc elleni vb-selejtezőn, októberben, már egészen más volt a hangulat. Akkor már nem utasítottak el.

Egyszer Mainzban beszélgettünk, amikor nagyon jól ment a csapatnak. Ön pedig azt fejtegette, jó lenne csitítani azt a fokozódó érdeklődést, mániát, ami körülveszi. Mintha előre megérezte volna, hogy jönnek majd nehezebb napok. Hogy van ez?

A futball törvényszerűségéről beszéltem mindössze. Nem árt az óvatosság. Ha olyan képességeim és adottságaim lennének, mint a portugál Cristiano Ronaldónak, nem kellene attól tartanom, hogy törékeny az a helyzet, amikor a kapufáról minden befelé pattan.

Amikor egy olyan csapatban vagyok, amelyik nyer, és nekem abban állandó helyem van, sajnos nem tart örökké. Hálásnak kell lenni a percekért, ki kell élvezni, de egyben arra is felkészülni, hogy véget ér. Egyszerű realitás ez. Mert már egy Mainzban is nagy konkurencia van. És hát nekem nincsenek olyan képességeim, mint Ronaldónak, ez mindenki előtt nyilvánvaló, azt hiszem.

A Mainzban André Schürrle és Lewis Holtby volt akkoriban ön mellett a csatársorban. Jól kiegészítették egymást, aztán nekik is voltak hullámvölgyeik.

Andréval remek a kapcsolatom a mai napig, ő több mint 100 millió euróért váltott eddig klubokat. Volt a Chelsea-ben, világbajnok lett, most a Dortmundban is nagy célokért játszik hétről hétre, ha éppen nem sérült. Holtbynak nem jöttek úgy össze a klubváltásai. Ettől még egyikükkel sem cserélnék. Nekem végig kellett azon az úton mennem, amin végig mentem, különben nem tudnám most úgy értékelni a góljaimat, a szeretetet.

Amikor 15 évesen Stuttgartba került, nem sokkal később követte önt Varga Bence. Róla keveset hallani, a BKV Előrében futballozik. Ön sokkal jobban kijött ebből a kalandból. Feltette már a kérdést: miért?

Amikor Kispesten labdaszedő voltam, ámulattal néztem azokat, akik a felnőtt csapatban játszottak. Amikor Stuttgartba kerültem, Szabics Imi volt a minta előttem, hogy istenem, milyen jó is lenne eljutni oda, ahová ő. A kezdőbe, hogy gólokat lőjek, hogy a bemutatásnál tízezrek üvöltsék a keresztnevem. Mindent alárendeltem a futballnak. Gyorsan fel kellett nőni, de hát gyerek voltam még. A következő csapatomnál, a Real Madridban is csak a futball számított, de akkor már láttam, milyen könnyű elveszni. 3-4 óra az edzés, és minden egyes alkalommal, meg kell halni rajtuk.

Nagyon kemény a harc, nincs kegyelem,

aki csak egy százalékot is kihagy, hátrányba kerül. Ha a bulizás akár csak egyszer is megérinti, esély egy másiknak. Nagyon észnél kell lenni.

Több van azokból a gyerekekből, akiknek nem sikerül, mint azoknak, akiknek igen. A tehetség sokáig elég, egy idő után viszont a tehetség a szorgalom és a kitartás nélkül szinte semmit sem ér. Ha a Real Madrid nekem nem is jött össze, a Bundesliga igen.

155 meccse van, csak viszonyításként Lisztesnek 198. Most a Hoffenheimnél többnyire kispados, de egy olyan edző közelében van, akiből könnyen lehet a következő legenda. Julian Nagelsmann csak 5 hónappal idősebb önnél.

Furcsán hangzik, igen, hogy 29 éves, és eurómilliókat bíznak rá. Nagyon sok a hasonlóság a most dortmundi Tuchel és közte. Tuchel Mainzban volt az edzőm, nekem ő az egyik etalon. Tökéletesen tudta sulykolni, hogy mi a részfeladata a csapat tagjainak, hogy abból kerek egész legyen.

Azt csak később tudtam meg, hogy ők ketten Augsburgból ismerik egymást, és arra jutottam, hogy aligha vannak véletlenek. Iszonyú komolyan felkészül, a statisztikai bázisa, az elemzései világszínvonalúak.

Tényleg olyan statisztikákat néz, amiket senki más? Hogy egy játékos mennyit volt az ellenfél passzsávjában?

Ennyire részletesen nem tudom, mert ezt velünk már nem osztja meg. Az ellenben tény, hogy sokkal többet foglalkozunk az ellenféllel, és annak gyengéivel, mint bármelyik másik edzővel. 50 százalékban a taktikai utasítások az alkalmazkodásról szólnak, így bátran kevergeti meccs közben is a felállásokat. Az egész hetet a következő riválisnak szenteljük. Mivel fiatal, nem merev, lehet vele beszélgetni, de természetesen keményen követel.

Hogy lehet azt feldolgozni, mintpéntek este is, Frankfurtban bemelegített a második félidőben, aztán nem állt be?

Nem ismerek olyan játékost, aki ilyenkor boldog lenne. Egész héten keményen dolgoztam, és amikor jön az előadás, akkor még epizód szerep sem jut. Ma még fáj, de holnap minden kezdődik elölről, holnap megint kezdődik valami új, menni kell tovább, újabb és újabb meccsek jönnek, nem szabad lankadni, mert a munka megtérül, akármennyire közhelyes is.

Azt hittem, hogy a pályán is találkozhatunk Huszti Szabikával, nemcsak az öltözőben, amikor átsétáltam hozzá beszélgetni a meccs után.  

Nagelsmann is külön kiemelte a kitartását.

Jólesett. Amikor elkezdődött a felkészülés, tele voltam pluszenergiával, amit az Eb-ről magammal vittem a felkészülésre. Összeszorítottam a fogam, és nem akartam feladni. Egyelőre ez annyira volt elég, hogy egy gólt lőjek a Bundesligában.

Az is sorsszerű, hogy azt épp Mainzban érte el, a régebbi csapatánál. Azt is megkönnyezte?

Azt nem. De sok minden végigfutott akkor bennem, mert azért kiszámolták a jóakaróim, mikor lőttem gólt utoljára a bajnokságban. Hány nap telt el azóta, hogy ünnepelhettem.

Juliannak személyes köze nincs ahhoz, hogy felülkerekedtem a bajaimon, de azt láthatta, keményen küzdök minden nap. 4-4 lett az a meccs, hátrányból álltunk fel, és körülbelül akkor voltunk legközelebb a vereséghez, még augusztusban.

Már több mint három év telt el azóta, hogy kiült a magyar sajtó elé, és elmondta azt, amiről gyakran írtunk. Kevés nemzetközi játékosunk van, cserében hatalmas a hülyítés a várakozásokkal. Így utólag mire gondol, megérte?

Ha csak arra a képre gondolok, hogy a körúton ünneplik a sikerünket a szurkolók, akkor maximálisan megérte. Senkit sem akartam megsérteni akkor, távol állt tőlem a személyeskedés. Nem véletlenül nem használtam neveket. Nem akartam, nem ez volt a cél.

Dárdai Pál azt mondta, hogy Németországban olyan kicsengése volt a kifakadásának, hogy ez a fiú nyerni akar. Mindenáron. Mit szól ehhez?

A beszéden kívül is nyerni akarok. (Nevet) Ha nem is közvetlenül utána, de a magyar futballban elindultak a változások. Palival, Bernd Storckkal nemcsak mi, hanem egész Magyarország sokat kapott. Azt hiszem, megértették, hogy nélkülük nincs eredmény, nélkülük nem hozza össze az országot a futballünnep. Szükség van a futball fejlesztésére, és ez tudásimport nélkül nem megy. Örömteli, ha ebből ezt az üzenetet vonták le.

Volt pár kellemetlen megnyilvánulás utána – neveket most sem szeretnék mondani -, erre felkészültem akkor, amikor a beszéd mellett döntöttem. De hát ilyen vagyok, nem szeretem magamban tartani, ami bánt. A masszív eredménytelenség pedig bántott, és úgy éreztem, nem foghatom vissza magam. Viszont, akik nem lelkesedtek a futballért, az Eb két hete alatt szurkolókká váltak. Ugyanazok a játékosok, akik korábban kikaptak, és alárendelt szerepet játszottak, fejüket lehajtva hagyták el a pályát, most nem. Akik nyolcat kaptak Amszterdamban, most hármat vágtak a későbbi győztes portugáloknak.

A sokat szidott játékosok megfelelő felkészítéssel csoportelsők lettek egy Európa-bajnokságon. Nem barátságos meccseken, hanem tétmeccseken, sorozatban játszottunk átlag felett, ami korábban elképzelhetetlennek látszott. Félreértés ne essék, nem ettől a beszédtől javult meg valami. De az őszinte és lényegre törő beszéd felé tettünk egy lépést.

A végeredmény pedig az lett, hogy Bordeaux-ban, Marseille-ben, Lyonban, Toulouse-ban fülsüketítően hangzott a "Ria, ria, Hungária". Aki nem volt a pályán, nem tudja elképzelni, milyen jó volt ezt hallani, ezt a szeretet érezni, Marseille utcáit látni a telefonunkon a meccs előtt. Kitörölhetetlen élmények. Ha csak 1 százalék közöm volt ehhez a beszédemmel, már akkor is megérte.