Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Dárdaival eszméletlenül túlteljesít a Hertha

GettyImages-610170958
2016.12.14. 19:44
Klubrekorddal kezdte a szezont a Hertha, holott ezúttal is a mezőny második felébe várták Dárdai Pál csapatát. Hogyan érzi, most szurkolnak jobban neki Berlinben, vagy amikor játszott? A legidősebb gyereke jövőjéről is beszéltünk, aki jövőre 18 éves lesz.

Bár a hétvégén megszakadt a Hertha BSC páratlan hazai győzelemsorozata, a berlini futballklub ettől függetlenül a harmadik helyen maradt a Bundesligában. A korábban csak botladozó Hertha elképesztő másfél évet produkált Dárdai Pál munkába állása óta.

A Werder Bremen elleni meccset a helyszínen néztem meg, Dárdaival is Berlinben beszélgettünk. Elsőként azt kérdeztem tőle, hogy tudja-e, mi a közös a Juventusban, az AS Romában, valamint a saját csapatában.

„Nemcsak én tudom és tudtam, hanem úgy tűnik, a csapat tagjai is, és túl nagy jelentőséget is tulajdonítottak neki. Sokszor láthatták maguk előtt az újságokban. De az újságok azért vannak, hogy figyeljenek a sorozatokra, ez a világ minden pontján így van. Hat győztes hazai meccsre is már csak ez a három klub volt képes a bajnokságában, a két olasznak összejött a hetedik, hát, nekünk nem. Sőt, elég távol voltunk attól, hogy meglegyen a hetedik győzelem.”

A 40 éves szakember szerint egyre inkább szembesülnek a játékosai azzal, hogy ha tartják a nívót, akkor a lapok már a Bajnokok Ligájáról kezdenek cikkezni, és arról fognak provokatív kérdéseket kapni, hogy mi lesz jövőre a nemzetközi kupában.

Egy éve is hasonló helyzetben voltak, és akkor nem sikerült elérni, hogy a növekvő nyomás alatt jól futballozzanak.

Dárdai szerint ennek egyszerű a magyarázata. A csapatból Salomon Kalou az egyetlen, aki hozzászokott a legkomolyabb sorozathoz, sőt az elefántcsontparti csatár a Chelsea-vel meg is nyerte azt, de azóta eltelt négy év, ami nem múlt el nyomtalanul. A többiek közül a svájci Stocker járt még a BL-ben a Basellel, de annak a Vedad Ibiševićnek például már nincs BL-rutinja, aki nyolc gólt lőtt a szezonban, és összesen már száz találatot jegyzett a német első ligában, és nekik nem könnyű szimulálni ugyanazt a stresszhelyzetet a mindennapokban, mint ami a BL-ben érné őket.

Dárdai szerint ez olyan, mint mikor a kisgyerek járni tanul. Ha kétszer elesik, tanul belőle, és harmadszor már a lábán marad. „Minél gyorsabb a tempó, annál könnyebb hibázni, de ha két rossz megoldás után tanul belőle a játékos, akkor harmadszor már jó döntést hozhat.

Bele kell nőni a nyomás elviselésébe, ezt a téthelyzetet a bajnokságban nem kaphatjuk meg.

Bízik benne, hogy nemcsak ő, hanem a csapat is tanult a tavalyi szezon hullámvölgyéből, és az idén már nem viseli meg túlzottan őket a jó szereplés lehetősége. A figyelmeztetőjelek azért még ott vannak: „Sajnos szombaton már olyan dolgok jöttek elő a pályán, amiket én még egyszer sem tapasztaltam idén. Amiket megbeszéltünk, nem hajtották végre a játékosok, nem értettem, mi történik. Azok az automatizmusok, amiket gyakoroltunk, nem működtek. Nem is értem, honnan jöttek azok a megoldások, amiket választottunk. Ibiševićet két ember fogta, ezt tudtuk előre, ki kellett volna használnunk, türelmesen járatni a labdát, keresni a jó passzok lehetőségét, ehelyett féltünk.”

Közrejátszott a vereségben, hogy a védelem tengelyébe a megsérült Langkamp kiválása miatt Stark és Lustenberger került. Ezzel nem a begyakorolt formációk kerültek elő, hanem egészen mások.

Dárdai is megváltozott ez alatt a másfél év alatt. Például már nem szokott jegyzetelni a kispadon, míg tavaly felírta, miről szeretne beszélni a csapatnak a szünetben. Most már megjegyzi, másrészt megkapja az adatokat az elemzőjétől, és azok szellemében vonja kérdőre vagy épp dicséri meg a játékosait.

A szünetben egy tábla bánta, de így sem tudtam felrázni a folytatásra a csapatot.

Pedig mondtam, hogy nem a legjobb a gyep, nem olyan asztalsimaságú, mint Wolfsburgban volt. Jobb volt az ellenfél, megérdemelten nyert. Nekem pedig maradt a keresgélés lehetősége, hogy visszatérjünk oda, amit látni szeretnék. Labdabirtoklás, biztos passzok, és nem esetleges megoldások.”

A német lapok egy éve is azzal foglalkoztak, ami ezúttal is slágertéma, hogy élcsapat-e Hertha. Dárdai helyesbít, még csak élkeretről sem beszélhetünk az esetükben. Mert az ugyan igaz, hogy vannak válogatott játékosai, de azok nem azokból a válogatottakból érkeznek, mint a Bayernhez vagy éppen a Dortmundhoz. Ez utóbbi mondjuk pont mögöttük áll a tabellán.

Dárdai szerint, ahogy tavaly is mondta, egy taktikailag jól felkészített, jól szervezett, szorgalmas csapat az övé, amely ha figyel az utasításokra, akkor képes a sikerre. Ha netán fegyelmezetlenebb, akkor benne van a vereség lehetősége is.

„Megfordítottunk hátrányból két meccset, az utolsó pillanatokban már nem engedjük ki a győzelmet a kezünkből” – mondta  arra a kérdésre, hogy miben több a tavalyinál a mostani Hertha.

514132308
Fotó: Stuart Franklin

Szerinte tavaly nem lett volna képes a csapata a fordításra, és a naivitásuk miatt sok pontot hullattak el az utolsó percekben.

„Most 27 pontunk van. Ahhoz képest, hogy idén is a kieső helyek elé várták a Herthát, ez egy jó mérleg. 30 pontunk lehet, ha még nyerünk egy meccset, ami rengeteg. Számoljunk csak, az előre megjelölt ötvennek már összejöhetne a háromötöde, és még nem vagyunk a féltávnál, mert a 17. fordulót majd csak januárban rendezik.”

Igazán szép mutatók

Hogy a Hertha erő felett teljesít, azt egy táblázattal tudjuk megvilágítani. Az összevetés a Bundesliga-klubok költségvetéséről szól. (A két kieső, a Stuttgart és a Hannover is százmilliós összegből gazdálkodott.) 

Csapat Büdzsé jelenlegi helyezés Idei helyezés a büdzséhez viszonyítva, +/- Tavalyi helyezés a büdzséhez viszonyítva
Bayern München 301 millió euró 1 0 0
Wolfsburg 257 15 -13 -6
Dortmund 224 6 -3 +1
Schalke 183 10 -6 -1
Leverkusen 181 8 -3 +2
Mönchengladbach 138 12 -6 +2
Hoffenheim 111 4 +3 -8
Leipzig 100 2 +6 másodosztályú volt
Mainz 93 11 -2 +2
Augsburg 91 13 -3 -2
Werder Bremen 89 14 -3 -3
Hamburg 82 16 -4 +2
Frankfurt 80 5 +7 -4
Köln 72 7 +7 +5
Hertha 68 3 +12 +9
Freiburg 50 9 +7 másodosztályú volt
Darmstadt 35 18 0 +4
Ingolstadt 35 17 0 +7

A Fociológia című könyv két közgazdász szerzője (Simon Kuper, Stefan Szymanski) már azt is kérdéssé teszi, hogy szükség van-e egyáltalán edzőre. A szezon végén ugyanis többnyire azok a tehetős klubok maradnak a tabella tetején, amelyek a legtöbbet fordíthatják játékosokra, és akik a legjobb játékosokat képesek leigazolni.

Vannak persze túlteljesítő klubok, ahogy edzők is, és mint a táblázatunk mutatja, Dárdai is a felülteljesítők közé tartozik. Sőt, a legjobb mutatói neki vannak, ha a büdzsé és a helyezés összefüggését vizsgáljuk. Nem véletlen, hogy felmerült Dárdai váltása is, négyszer annyit kaphatna Wolfsburgban, mint most Berlinben.

Mások azonban váltottak: az Ingolstadt edzője Lipcsébe ment, Hasenhüttl távozásával vissza is esett a klub. A Darmstadt edzője is váltott a nyáron, a klub ugyancsak visszaesett, míg Dirk Schuster jelenlegi állomáshelye, az Augsburg stabilizálta a helyzetét.

A Bayern, a Leverkusen és a Dortmund a BL-ben folytatja a kieséses szakaszban, míg a Gladbachot és a Schalkét az EL fogja igénybe venni februártól – igaz, sokkal veretesebb és értékesebb játékosállománnyal rendelkeznek, mint az előttük lévők. A Mainz teljesítményének most kellene javulnia, mert az Európa Ligából való kieséssel a klub kiszabadult a kettős terhelés alól, de a Wolfsburg kétségbeejtő mélyrepülésére nem igazán van racionális magyarázat. 

Amikor Abramovics megvásárolta a Chelsea-t, kiszámolták, a liga teljes bérköltségének a hat százaléka náluk összpontosult, ami egy elképesztően magas szám. Bár arról Németországban nincs pontos adat, hogy melyik klub mennyit fizet az alkalmazottainak, de az tudható, a 2,2 milliárd eurós összköltségvetésből 15 százalék a Bayerné.

A holland futballreformer, Cruyff szerint egy zsák pénz ugyan még nem rúg gólt, de egyre ritkább, hogy pénz nélkül be lehet törni bármelyik topliga élvonalába. Amikor Dárdainak megemlítettem ezt a táblázatot, azt mondta, ez nem az ő dolga, neki a csapat tökéletes felkészítése a feladata – egy meccsre és egy szezonra is.

A statisztikákat Dárdai is megnézi, de ő arra fókuszál, hogy az adott keretből jó taktikával, helyes meccseléssel a legtöbbet hozza ki. Így volt ez a válogatottnál, és ez nincs másként Berlinben sem.

Jelen esetben az a legfontosabb feladat, hogy ráleljenek a megoldásra, miért van ennyi izomsérült. Még soha sem bajlódtak ennyien ezzel a problémával a keretben. Már számtalan mutatót végignéztek, de a pontos analízist még nem tudják.

„Az a gyanúnk, hogy a maximumra pörgettük a játékosokat, ezért a télen majd egy kicsit óvatosabbnak és visszafogottabbnak kell lennünk. Nem szabad még jobban kifacsarni a játékosokat, mert annak megisszuk a levét.”

Amikor felvetettem neki, hogy azt tapasztaltam a városban, jobban szurkolnak neki most, mint mikor játékos volt, úgy felelt, a megbecsülést mindig is érezte, példamutató életet élt. A kukással ma is ugyanúgy kezet fog, ha megkérdezi tőle, hogy van, mint mikor még játékos volt.

„Az tény, ha elmegyek futni, akkor rám dudálnak, és a kézjelekből azt veszem ki, biztatnak. Amikor játékos voltam, akkor biztosan nem tülköltek rám.”

Ifjabb Dárdai Pálról

Dárdai családja már Berlinhez kötődik, a legnagyobb fia, ifjabb Dárdai Pál már a 19 évesek között futballozik, noha majd csak áprilisban lesz 18 éves. Szélsőként ő a legjobb. Sajnos a bal bokája a hétvégi bajnokin megsérült, le kellett cserélni. A műtétet megúszta, de négy hetet ki kell hagynia, sínbe tették a lábát, januárban majd nagyon óvatosan lehet újra terhelni.

„Nem érzem korrektnek, amikor azt feszegetik, kettős állampolgár-e a gyerek. Nem az. Senki sem az a családból. Mind az öten magyar állampolgárok vagyunk. Hogy lehetne így német válogatott? Mert ezt is megkaptam, hogy majd ott lép pályára. Nézegetik a képességeit, de erről szó sincs. Kapott meghívót a magyar válogatottól, Szélesi Zoli hívta a korosztályos csapatba. De az nem úgy van, hogy innen az iskolából akár csak pár napra is elmehet. Telkiben az otthoniak akár heteket is együtt készülhetnek, itt napi kétszer edzenek, nem lóghat, nem eshet ki az iskolából, a tanulásból. Ha vége a sulinak, akkor minden más lesz.

Szeretném, ha mindegyik gyerek diplomás lenne.

Legyenek testnevelő tanárok, edzők, sportmenedzserek, mert nagyon szép hivatás a sport környékén tevékenykedni. Azt még ilyen korban sem lehet megmondani, hogy valakiből milyen futballista lesz. Egy súlyosabb sérülés bármikor közbe jöhet. Gyönyörűen beszél mindenki a családból magyarul. Palkó már itt született, itt nőtt fel, ide köti szinte minden. Neki Magyarország a nagyapja és a Balaton. Ha majd nagykorú lesz, döntést fog hozni, amit tiszteletben kell tartani nekem is, ahogy mindenki másnak.”

Magyar ellen a kispadon – először a Bundesligában 

Legvégül a Lipcse elleni meccsről beszéltünk, ami a hétvégén következik a Herthának. A várakozás felett szereplő újoncnál Lőw Zsolt a másodedző. Dárdainak nem lesz különleges érzelmileg neki ez a meccs, mert Huub Stevens vagy Lucien Favre ellen meccselt már, akik korábban az edzői voltak.

„Vagy említhetném Niko Kovacsot, csapattársak voltunk, most ő a Frankfurttal fut átlag feletti szezont. Ilyen az élet. Zsolt a barátom, akivel együtt tettük meg az első lépéseket. Talán egy kis közöm nekem is van ahhoz, hogy végül edző lett. Amikor a ligaválogatottat készítettem fel, ő volt a másodedzőm, megtetszett neki, bár korábban nem feltétlenül gondolta, hogy neki való az edzőség. A válogatott mellett is szerettem volna, ha ő a segítőm. Nem így lett, magyarral a kispadon még nem mérkőztem itt. Meglátjuk, mi lesz, az esélyesek nem mi vagyunk, de ha azokat az elemeket látom a játékban, amit idén már sokszor, és nem azt a gyengébb arcunkat mutatjuk, amit a hétvégén, akkor képesek lehetünk a meglepetésre.”

Dárdai egyébként nagy hatással van csapatára, mert az nem lehet véletlen, hogy Kalou már arról beszélt, milyen csodálatos lenne a májusi kupadöntőben pályára lépni. Az edző egyik nagy álma szintén ugyanez, ráadásul játékoskorában sem volt esélye arra, hogy a fináléban, hazai pályán játszhasson. Igaz, ehhez a 16 között a Dortmundot kellene legyőzni idegenben. Tuchel csapatától legutóbb a négy között kaptak ki, Berlinben. Most vissza lehetne vágni.