Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Átült egy csapattársa mellé, így élte túl a Chapecoense-tragédiát az egyik játékos

2016.12.18. 09:24

Nem az eredeti helyén ült a lezuhant repülőn a Chapecoense egyik játékosa, a tragédia egyik túlélője, Alan Ruschel, és ez mentette meg az életét, mondta el maga a sérüléseiből felépülő játékos.

Ruschelnek a csapat kapusa, Jackson Follman mondta, hogy üljön inkább mellé, így a hátvéd a szokott mód helyett nem a repülőgép hátsó felében, hanem elöl ült. Ennek köszönheti, hogy túlélte a 71 halálos áldozattal járó légi katasztrófát. A másik öt túlélő egyike pont az a Follman, aki megkérte, üljön mellé.

Elmondása szerint Ruschelt eredetileg pár újságíró kérte meg a helycserére, hogy egymás mellett ülhessenek, de nekik még nemet mondott, csak Follman unszolására ment előre egy másik üléssorba. „Csak Isten tudja megmagyarázni, hogyan élhettem túl a tragédiát. Megragadott, és adott még egy esélyt” – mondta a 27 éves játékos, aki hátsérülései ellenére reméli, hogy még visszatérhet egyszer a pályára.

Ruschel volt az, aki a kómából felébredve egyből arról a döntőről érdeklődött, amire utazva lezuhant a Chapecoense gépe november végén Kolumbiában. A balesetben 71 ember – a csapat játékosai, segítői és újságírók – vesztette életét, hatan túlélték a katasztrófát.