Előd
7 °C
16 °C

Storck: Nehéz évünk lesz, az Európa-bajnokkal kezdünk

2016.12.24. 11:31

Nehéz év előtt áll a magyar futballválogatott, mondta karácsonyi köszöntőjében Bernd Storck szövetségi kapitány, írja az MTI.

„Sikeres időszak áll mögöttünk, 2016-ban részt vettünk az Európa-bajnokságon, és a csapatom nevében szeretnék köszönetet mondani azért a csodálatos szurkolásért és támogatásért, amelyet a torna alatt tapasztalhattunk" – szólt a drukkerekhez a magyar szövetség (MLSZ) honlapján látható videóüzenetében a német edző.

Storck hangsúlyozta, a szurkolóknak már abban is nagy szerepük volt, hogy a válogatott kijutott a franciaországi Eb-re.

„A teljesítményünkkel próbáltuk mindezt meghálálni, az lebegett a szemünk előtt, hogy sikeresen szerepeljünk" – mondta a szövetségi kapitány, majd kijelentette: idén bizonyították, hogy nemzetközi szinten versenyképes a magyar csapat.

„Nagyszerű tehetségek vannak a közösségben, olyan játékosok, akik a jövő csapatában is alapemberek lehetnek."

Bernd Storck végül arra kérte a drukkereket, hogy jövőre is támogassák a válogatottat, mert „minden korábbinál nagyobb szükségünk van most erre". „Nehéz évünk lesz, rögtön az Európa-bajnokkal kezdünk, márciusban Ronaldo és társai ellen lépünk pályára. Nem lesz könnyű meccs, de a támogatásotokkal minden lehetséges, ahogyan ezt az Európa-bajnokság is bizonyította" – zárta karácsonyi üzenetét Bernd Storck.