Huba
17 °C
33 °C

A Chapecoense nem akar kivételezett lenni

2016.12.30. 08:12

A brazil Chapecoense november végén vesztette el majdnem teljes csapatát egy kolumbiai légi katasztrófában, ami után a brazil klubok kezdeményezték a szövetségnél, hogy a következő szezonban ne eshessen ki az első osztályból a tragédián átesett csapat. 

Csütörtök este azonban kiderült, hogy a klub nem akar kivételezett lenni, és visszautasították ezt a kedvezményt, vagyis a pályán szeretnék elérni, hogy bent tudjanak maradni az első osztályban. 

A Chapecoense az utóbbi hetekben elkezdte az újraépítést, és több kölcsönjátékost is igazolnak, de szeretnének a környék tehetségeire is építeni. A légi katasztrófa utáni első tétmeccsüket januárban játsszák majd, az állami bajnokságban vár rájuk egy mérkőzés.