Előd
7 °C
16 °C

Bajner szerződését felbontotta a Modena

2016.12.30. 11:50

Tovább folytatódhat Bajner Bálint kalandos karrierje. A 26 éves futballista szerződését felbontotta a Lega Próban, azaz az olasz harmadosztályban szereplő Modena. A  klub hivatalos közleményében az áll , hogy mindez közös megegyezéssel történt és sok sikert kívánnak a játékosnak.

Bajner idén, augusztus 31-én szerződött az olasz csapathoz, amely 21 forduló után csak 19 pontot gyűjtött és közel áll a kieséshez. A csatár 16 meccsen lépett pályára és egyetlen gólt rúgott.

Bajner menedzsmentje az Indexhez eljuttatott közleményében jelezte, hogy a futballista magyar NB II.-es átlagfizetésért igazolt a nehéz anyagi körülmények között tengődő klubhoz, hogy fizikálisan megfelelő szintre hozza magát.

Bár a klub harmadosztályú volt, profi körülményekkel áltatta a játékosait, így Bajnert is. Nem fizetett a megállapodás szerint, például Karácsonyig Bajner szeptemberi fizetése és az októberi töredéke érkezett meg. Az általa favorizált edző is távozott a klubtól, így Bajnernél ekkor telt be a pohár és kérte szerződése felbontását.

A szombathelyi születésű futballistának 2007 óta a Modena volt a kilencedik klubja, ebből csak a Honvéd és a Paks volt magyar.