Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Nehéz elképzelni a Juve elleni fordítást

2017.04.12. 09:51

Luis Enrique, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője vállalta a felelősséget a keddi, 3-0-s torinói Bajnokok Ligája-vereség után, elmonta, nehéz elképzelni, hogy a Juventus elleni visszavágón hasonló bravúrt hajthatnak végre, mint amilyet a Paris Saint-Germain elleni nyolcaddöntőben bemutattak.

Most nehezebb hinni a visszatérésben. Olyan volt, mint egy megismétlődő rémálom, az első félidőt egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Nagyon hasonló volt az első játékrész a párizsihoz, s ugyan a másodikra feljavultunk, a fordulás előtt rengeteg problémánk volt.

Luis Enrique azt is elmondta: aludnia kell egyet a történtekre, és majd utána tud arra gondolni, hogy a jövő szerdai visszavágón három gól kell az egyenlítéshez, s négy a továbbjutáshoz, írta az MTI.

"Egy edzőnek nehéz, amikor mindent megpróbál jól csinálni az eredményességért, aztán a meccs alatt rájön, hogy nem járt sikerrel. A

Juventus egyszerűen minden játékelemben jobb volt nálunk, ez az én felelősségem, 101 százalékig

- jegyezte meg a szakember, akinek vezetésével a csapata a PSG-től 4-0-ra kapott ki a nyolcaddöntő első meccsén, majd a visszavágón történelmi bravúrt elérve 6-1-re nyert és továbbjutott.

Massimiliano Allegri, a Juventus trénere nagyszerű győzelemként értékelte a 3-0-ás sikert, ugyanakkor igyekezett felhívni futballistái figyelmét arra, hogy a visszavágón is hasonló játékra lesz szükség a továbbjutáshoz.

"Játékosaim nagyszerű teljesítményt nyújtottak támadásban és védekezésben egyaránt. Ugyanakkor ez csak az első lépés volt, Barcelonában más meccset játszunk majd, és mindenképpen gólt kell szereznünk" - mondta az olasz edző.

Noha Allegri többször hangsúlyozta, hogy nem lefutott még a párharc, azt azért elismerte, hogy nagyon kedvező helyzetbe került a csapata.

"Nincs még vége, jövő héten is bátran kell játszanunk. Ugyanakkor tisztában vagyunk a Barca gyengeségeivel és saját erőségeinkkel" - mondta a Juventust 2014 nyarától irányító szakember. 

A meccs legjobbja, a kétgólos Paulo Dybala edzőjéhez hasonlóan elégedett volt, ám a visszavágó fontosságára is felhívta a figyelmet.

"Nagyon boldog vagyok, mert gyerekkorom óta ilyen meccsekről álmodoztam. Életem egyik legszebb éjszakája a mai, de nem szabad hagynunk, hogy a mostani eredményt lerombolja a visszavágó" - nyilatkozta a 23 éves argentin támadó.