Bence
11 °C
25 °C

Ami rossz volt a fociban, velem azonosították

004
2015.12.12. 08:40
A Wisła Krakównál beérett a 28 éves Guzmics Richárd, aki a magyar labdarúgó-válogatott védelmének oszlopa volt az ősszel. Jót tett neki a légióskodás, hétről hétre tízezrek előtt játszik, jól viseli a nyomást, ma már elképzelhetetlen a csapat nélküle. A krakkói szurkolók szeretik, a magyarok megbocsátottak neki. Reméli, hogy sok ember erőt merít a példájából, ami azt üzeni: akarattal fel lehet állni a padlóról. Krakkóban beszélgettünk vele.

Eléggé hálás lehet a török Selçuk İnannak azért az óriási szabadrúgásgólért a meccs hajrájában, ami végül pótselejtezőre küldte a magyar válogatottat, és nem lehetett legjobb harmadikként Eb-résztvevő. A norvégok elleni ráadáspárharc két meccse ugyanis talán önnek sikerült a legjobban. Az egyik statisztikákkal foglalkozó oldalnál ön lett a másik három selejtezőt is figyelembe véve a legjobb középső védő.

Életem két legfontosabb meccse volt. Talán a legjobb is. Lelkileg nagyon jót tesznek az ilyen jellegű elismerések, de talán még ennél is fontosabb volt, hogy az eddig sokat nélkülöző közönséggel együtt ünnepelhettünk. Ráadásul nekem nem is jutott sokkal több, mert már másnap Bécsből repültem vissza Krakkóba, nem tudtam kiélvezni, az eufóriából csak kevéssé vettem ki a részem. Azt persze láttam és olvastam, hogy azóta mintha kicsit megváltozott volna otthon a futballt körülvevő légkör, és remélhetőleg minél tovább így marad. Azért kell dolgoznunk minden edzésen, minden bajnokin, hogy ez még hosszú időre így maradjon.

Mikor tudta meg, hogy játszani fog Norvégiában?

Kedden már éreztette a kapitány, hogy kezdő leszek. [Az első mérkőzés csütörtökön volt.]

Jobb ilyenkor tudni előre?

Nekem igen. Mert jobban fel tudok rá készülni, a ráhangolódás is jobban megy.

Pályaív

A 12-szeres válogatott Guzmics Richárd Szombathelyen született 1987. április 16-án. 2005-ben mutatkozott be a Haladás felnőtt csapatában, 247 meccsen 8 gólt szerzett 2014-ig.

Akkor igazolta le a Wisła, amelynek színeiben 38 meccsen volt eddig a pályán, egyelőre még gól nélkül.

A 14 hónap alatt kétszer nem volt a kezdő tizenegy tagja, akkor épp eltiltását töltötte.

Mivel indokolta Bernd Storck kapitány, hogy jó páros lesz az önöké? Lang Ádámmal voltak középen, amiben nem kis kockázat volt, mert még azt megelőzően sohasem játszottak egymás mellett.

Azzal érvelt a kapitány, hogy jól illeszkedünk egymáshoz. Kint persze a kényszer is benne volt, hiszen Juhász Roli az eltiltását töltötte. Nem kis kockázatot vállalt be, ez így igaz, de jó a szeme, és szerencsére mi is éltünk a lehetőséggel, remélem, nem csalódott bennünk.

Jól gondolom, hogy személy szerint önt érintette meg leginkább a szurkolók hangulatváltozása?

Amilyen mélyről én indultam, ez elég valószínű. Nem érdemes szépíteni. Nem is tudom, utáltak-e valaha annyira valakit, mint akkoriban engem. Egy siker egészen más megvilágításba helyezi a múltat, a saját bőrömön érezhettem. De a szurkolók is látják már, hogy van fény az alagút végén. Nem vagyunk mi annyira falábúak. Szívesebben is beszélek a múltról most már, hogy mi mindenen mentem át, honnan sikerült a visszakapaszkodás.

Akkor, ha nem bánja, elevenítsük fel azt a hírhedt bukaresti selejtezőt. Szeptember hatodika van, péntek. A szokottnál melegebb nap. Kifutnak a gyepre.

Megbeszéltük, hogy a meccs eleji nyomást valahogy át kell vészelnünk, ezért átrúgjuk a románok középpályáját, és a csatárok, Böde, valamint Szalai küzdenek majd a labdákért. Ekkor jött az a rossz mozdulat, mindjárt a második percben. Nem bikáztam ki céltalanul a labdát, ez lett a vesztem.

Utólag persze, hogy azt kellett volna tennem, de igyekeztem magam tartani a taktikához. A többi ismert, Marica megindult, és meg sem állt a kapuig. Kaptunk még kettőt.

Nem volt mindig jellemző a hibázó magyar futballistákra, hogy ilyenkor kiállnak a kamerák elé, és vállalják a felelősséget. Ön viszont ugyanilyen részletességgel felidézte a történteket, nagy tartással, sokszorosan bocsánatot kért. Nehéz volt ezt megtenni?

Persze, hogy az. De így neveltek, vállalom a tetteimért a felelősséget. És akkor még nem láthattam előre, mi minden fog velem történni.

Hol volt még akkor az örökös guzmicsozás?! Hol volt még akkor a megbélyegzés?!

Akkor még nem gondoltam bele, milyen nehéz lesz a családomnak is. Mert engem szidhattak, nekem el kellett viselnem, de ők nem tehettek semmiről. Én lehettem céltábla, mert hibáztam, de ők nem szolgáltak rá.

Ennyire ne szaladjunk előre. Milyen volt a repülőút hazafelé?

Meg sem szólalt senki a gépen. Szerencsére pár nappal utána nyertünk az észtekkel szemben 5-1-re Budapesten, de ez még csak gyógyír sem volt. Mert ha nem is volt minden veszve, a szurkolók jogosan úgy érezték: itt a vége. Nekem személy szerint viszont fontos volt a játék, mert olyan ez, mint egy karambol. Ha rögtön utána autóba ül az ember, akkor könnyebben kimegy belőle a rossz emlék.

Fel voltak önök kellően készítve arra a bukaresti hangulatra? Ismerték alaposan ellenfél játékát?

Olyan rég volt, hogy ezzel már nem érdemes foglalkozni. Egy biztos, hogy 30 oldalas leírást nem kaptunk róluk, mint a norvégokról.

A sors úgy hozta, hogy szintén egy románok elleni meccsen tért vissza – kényszerű csereként, a megsérülő Juhász helyére. Még Bernd Storck is kiemelte a szurkolók magatartásának a megváltozását. Ennyire tapintható volt a feszültség?

Ennyire. Felhördültek páran gúnyosan, amikor a labdához értem. Aztán jó megoldásokat választottam, végül hiba nélkül jöttem le, és talán pár ember szimpátiáját elnyertem. Mindez fokozódott, amikor Belfastban rúgtam azt a gólt.

Mert hát mégiscsak ez a lényeg, a gól, nem pedig az, hányszor mentettem, fejeltem ki a labdát. Az a gól is nagyon kellett a lelkemnek.

A válogatott gólhoz a már említett bukaresti hiba előtt is igen közel járt. Isztambulban, 2013 márciusában is csereként szállt be, a szöglet jól ívelődött, magasra emelkedett, és a fejéről kevéssel ment a kapufa mellé a labda.

Így volt. Erre a mozdulatra szerintem csak azok emlékeznek, akik a pályán voltak. Ha bemegy, 2-1 nekünk. Hiányzott az a pár centi. Az egész életem máshogy alakul, ha pontosabb vagyok. Ilyen a futball. Akkor lehet, hogy nincs a bukaresti hiba, és lehet, hogy az én megítélésem is egészen más. Akkor talán könnyebben bocsátottak volna meg, akkor talán elnézőbbek lettek volna.

Nem ön volt az egyetlen, akit egy nagy hiba után gúnyoltak. A magyar futball bűnbakkeresésben világszínvonalú. Biztatás helyett mindig egyszerűbb volt kipécézni valakit, ráhúzni a sikertelenséget, aminek sokkal mélyebben voltak a gyökerei. Palaczky János neve mond önnek valamit?

Nem igazán.

Az olaszok elleni meccsen, amikor ön négyéves volt, vagyis 1991-ben, mellel akart átvenni egy labdát a tizenhatos vonalán, Donadoni elvitte fejjel, és a kapuba rúgta. Palaczky soha többet nem volt válogatott. Bicskei Bertalan egyszer került be a kapuba, ráterhelték a svédek elleni hazai 3-3-as döntetlent, és hogy távol maradtunk a 74-es vb-től. Devecseri Szilárd a hollandok elleni öngólja után most a hazai élvonaltól is messze van, Mezőkövesden játszik. Honnan jött a lelki erő a talpra álláshoz?

Önmagamból. A családomból. Én tudtam, hogy ennyivel nem lehet vége. Tudtam, hogy nem adhatom fel, küzdenem kell, még ha ellenséges is a közeg. Még keményebben beleálltam a munkába. Tudtam, hogy több vagyok, mint az a hiba. Az a hiba viszont nemcsak egy hét vagy egy hónap hangulatát határozta meg, hanem egy teljes évét. Sikk volt rajtam röhögni. És természetesen olyanok tették meg, akik nem ismertek.

És akkor jött Deve öngólja, ami mindent még egyszer felerősített. Az amszterdami 1-8 eleve egy hatalmas gyomros volt mindenkinek. Utána már azt is visszahallottam, hogy az öngólos is én voltam. Az oké, hogy Deve tett egy szerencsétlen nyilatkozatot, amit nem kellett volna. De igen könnyű volt összemosni a két esetet, hiszen klubtársak voltunk.

Ami rossz volt a magyar futballban, azért engem könnyű volt bűnbakká tenni. Mintha minden miattam történt volna. Az én nevemre mindenki felfigyelt, onnantól kezdve minden negatívban benne voltam. Guzmicsék veszítettek. Guzmicsék öngólja után már nem volt visszaút. Velem adtak el mindent. Minden címbe belekevertek, mert én voltam a fekete bárány. Ezzel kellett megbirkóznom.

Még Szombathelyen is oda-odaböktek az utcán egy-egy Bukaresttel, pedig ott szerettek. Még az öltözőben is téma volt, ha csak egy-egy olcsó poén erejéig is.

Ezért még inkább becsülendő, hogy nagy kitartással függetleníteni tudta magát.

Mondom, nem adhattam fel. Volt bennem motiváció, ambíció. Fel lehet, sőt fel kell állni, az én példám ezt igazolja. De ezért tenni kell, másként nem fog menni. Örülnék, ha mások erőt merítenének belőle. Esetleg a hétköznapi emberek is. Nincs bennem elégtétel, de most már talán nem röhögnek indokolatlanul rajtam, ha meghallják a nevem.

Kért valakitől segítséget?

Nem. Rossz álmaim sem voltak éjjelente, de gyakorta kísértett, amikor vonultunk ki a meccsre, hogy mi lesz a meccs elején, az első percekben. Pozitív gondolkodás nélkül nem ment volna. Ez a pozitív gondolkodás szerencsére kiszorította a rosszat, elhajszoltam a negatív érzéseimet. Nem ismétlődhet meg az, ami egyszer már megtörtént.

Ezek után megváltás volt a krakkói szerződés, ugye?

Nem volt ennyire egyszerű. A Haladásnál kiderült, hogy nem hosszabbítok, elutaztam egy blackburni próbajátékra. Akkor sem lankadt az ellentáborom. Csak elég volt belenézni a kommentekbe. Mit akarok én ott, Marica nem Angliában játszik, kinek fogok passzolni, nem is folytatom. Amikor letelt az átigazolási időszak, akkor ott álltam 2014 szeptemberében csapat nélkül.

Vladan Filipovics szerencsére mindent megtett, és bízott bennem. Eltelt tíz nap szeptemberből, és az orvosi vizsgálatok után aláírtam végre Krakkóban a szerződésemet. Tudtam, hogy hová jövök, a Wisła patinás csapat, sok szurkolóval.

De ami a legfontosabb volt, végre nem egyedül, hanem csapattal együtt készülhettem. Nem egyedül kellett a kondiba mennem, és a labdát vinnem magammal. Újra tartoztam valahová, pozitív légkör vett körül. És tiszta lappal indultam.

Egy ilyen szerződéskor megnézi a riválist? Úgy van, mint a filmekben? Vannak kisebb jelzések annak, akinek a helyét át akarja venni?

Hogyne. Tudtam, hogy egy fiatal srácot kell kiszorítani. De tudtam, hogy nem véletlenül igazoltak le. Ha pedig leigazoltak, akkor kötelességem azon a szinten teljesíteni, amit elvárnak tőlem. Nem utolsósorban, bíztam magamban, tudtam, hogy eljön majd az időm. Hogy én nem az a hiba vagyok. Három hét telt el, be is kerültem a kezdőbe.

Addig pedig szótároztam a szállodában, a kulcsszavakat, amiket edzésen hallok, amiket a társaknak mondok, igyekeztem minél gyorsabban megtanulni.

Tudtam, hogy nyelvtanulás alapvető, az egy év letelte után könnyebben meg fogom kapni a következő két évet. A nyáron élt is a klub ezzel az opciós joggal. Most már nyilatkozni is tudok, nyilván nem irodalmian, nem vagyok egy Mrożek, de megértenek. 

Hazai pályán volt ez az első meccs?

Nem, Poznańban. Kupameccs volt, a fiatalok és én voltam a csapatban. Azt hittem, lesznek vagy 2 ezren, hiszen mégsem bajnokira mentünk, erre voltak vagy 15 ezren. Nem féltem, de az biztos, hogy jót tett nekem, hogy egy meccsen sok néző volt, mert ez a nyomás nem fogott meg. Általában feldob, ha sokan vannak. Kizárom ugyan őket, de amikor kisebb holt idő van, akkor hallom a közönséget, és erőt ad a buzdításuk.

Mennyi lett a meccs?

Kikaptunk 2-0-ra, de valamit jól tehettem, mert azóta ott vagyok a védelem közepén. Többször voltam a hónap legjobbja, aminek értékét növeli, hogy a szurkolói szavazatok alapján választottak meg. Hisz a foci végül is értük van! Elnyertem a bizalmukat, nincs annál fontosabb.

És ezért is örülök, hogy otthon is visszanyertem a rokonszenvet. Hogy most már a norvég meccs van előtérben. Most már elhiszik rólam, hogy tudok én egyeneset rúgni a labdába, képes vagyok én párharcokat nyerni.

Felgyorsult a lengyel ligában?

Bízom benne. Gondolkodásban mindenképp. Szükség is volt rá, mert a csatárok is gyorsabbak, mint otthon.

A harmincat 3,9 másodperc alatt lefutom, ami nem rossz a 193 centimhez.

Egyszer volt is nagy versenyfutásom, és a tizenhatoson belül fogtam be a csatárt. Le is szereltem, ha már utolértem.

A Wisła egy nagycsapat, általában sokat birtokolja a labdát, ezért az ellenfél kontrára játszik, vagyis elég sokat kell sprintelnie. Sokkal többet, mint otthon?

Nagyobb a tempó, ha az a kérdés. Ehhez azonban könnyen hozzá lehet szokni. A pontrúgásoknál rendszeresen előre kell mennem, egyelőre a bajnoki gól még nem jött össze, talán hamarosan majd az is sikerül. Bár most az eredmények nem igazán jönnek. Sok a sérültünk, kikaptunk legutóbb Nikolicséktól, vagyis a Legiától hazai pályán, előtte meg városi rangadót buktunk el.  Húsz éve nem vert meg minket a Cracovia hazai pályán, most igen. 

Tökösség

Krakkóban nagyon nehezen nyelik le, ha a kisebb városi rivális, a Cracovia jobb a Wisłánál. Mivel rossz szériában voltak, a szurkolók figyelmeztették a játékosokat, nem lenne szerencsés, ha a főtér közelébe merészkednének. Ettől Guzmics nem riadt vissza, és a főtéren ültünk le beszélgetni.

A Cracovia–Wisła-ellentétet illik komolyan venni, mert már többen meghaltak az utcai összetűzésekben, illetve a két klubot támogató bűnözői csoportok összecsapásaiban.

Nem véletlen, hogy a szurkolók számon kértek bennünket az elveszített városi derbi után. Igaz, úgy tették ezt, hogy a Legia ellen is ott voltak 22 ezren az öt fokban a stadionban, hátborzongató élőképet mutattak be. Ritkán látni ilyen koreográfiát. Ez is csak érzékelteti, mennyivel másabb a futballt körülölelő közeg, mint otthon. Nikóval pár ezer ember előtt játszottunk egymás ellen otthon.

Hol látja magát egy év múlva ilyenkor?

Krakkóban.

És a Lazio?

Nem rossz arról olvasni, hogy nyomon követnek, pláne, hogy ezt nem egy magyar vagy lengyel mondja, hanem Rómából jön az információ. De nem követem el azt a hibát, hogy külső információkra figyeljek, nekem a pályán kell koncentrálnom. De természetesen bármelyik jelentősebb ligában szívesen kipróbálnám magam, de egyelőre még erről nincs szó. 

És az Eb-szereplés?

Várom. Bízom benne hogy ott lehetek! Óriási dolog lenne!

Milyen csoportot képzel el?

Elkerülném a német, francia és spanyol válogatottat. Hogy a portugál, belga vagy az angol jön az első kalapból, szerintem mindegy is. A második kalapból pedig az olaszokról iratkoznék le. A többiekkel szívesen játszanék, mindegy, hogy ukrán vagy az osztrák a rivális. A negyedik kalapból van vágyam egyedül. Az északírekkel van egy rendezetlen számlánk.