Csank János megmondja a frankót
Szórakoztató műfaja a magyar futballnak, amikor a nagy öregek megpróbálják elmagyarázni, hogy velük is mennyire sikeres lehetne a magyar válogatott. Amikor épp ők voltak szövetségi kapitányok, akkor ugyan pont nem ez történt, de bármikor máskor diadalra vezették volna a csapatot.
Egervárival ugye nyolcaddöntősök lettünk volna a 2014-es vb-n, már ha kijutunk a tornára a pomázi Ancelottival, ahelyett, hogy kapunk a búcsúmeccsén a hollandoktól egy nyolcast. Pintér pedig felépítette a válogatott gerincét, hiszen az ő északír kezdője és az osztrákok ellen kezdő között csak tíz eltérést lehet felfedezni.
Ismerve tehát a szakmát, nyilvánvaló volt, hogy az osztrákok legyőzése után is hamar akad valaki, aki szerint ez vele is sikerült volna, csak valamiért mégsem. Nem meglepő, hogy ez a valaki végül Csank János lett, aki a Sport1 Mai helyzet című műsorában szemrebbenés nélkül levezette, lényegében minden azon múlt, hogy Storck egy szerencsés külföldi, aki sokkal jobb körülmények között dolgozhat. Ő például annak idején nem engedhette meg a fiúknak, hogy mezt cseréljenek a meccset követően, csak ha fizettek tízezer forintot. Kövezzenek meg, de én sosem gondoltam volna, hogy ezért nem jutottunk ki a franciaországi világbajnokságra.
Azt is megtudhatjuk a bajusz alól, hogy Kleinheisler bevetése Norvégia ellen bátor döntés volt Storcktól, meg persze szerencsés. Jánosunk amúgy sosem merte volna berakni a norvég meccs előtt, mert őt „kicsinálták volna”, amire csak azt tudom mondani, hogy bárcsak a Jugoszlávia elleni pótselejtezőn lett volna ilyen gyáva, amikor meglepetésre betette Bánfi Janit a kezdőbe, és kaptunk is róla 3 gólt, mire megtaláltam a székem az Üllői úton.
Az is egy nehézsúlyú kifogás, hogy azért se tehette volna be Lacit, mert őt már az északír meccs után kirúgták volna. Mert általában ezt szokták tenni a magyar kapitányokkal, ha csak a pótselejtezős helyért vannak versenyben. Bezzeg ő milyen acélosan kvalifikált azzal a finnek elleni góllal.
Aztán ugye arról se tehet János, hogy ő nem külföldi, mert Storcknak ez is egy nagy fórja, hogy a külföldiekkel sokkal kesztyűsebb kézzel bánik a szakma. Ez különösen a jelenlegi kapitány esetében meglepő állítás, akit aztán tényleg mindenki elmondott mindennek a norvégok elleni sikerig, azon a roppant szakmai alapon egyébként, hogy nem ismerték.
Ja, amúgy a norvégok elleni siker baromi szép volt, de lényegében minden egy kapushibán múlott. Bezony.
Az is egy se-köpni-se-nyelni pillanat, amikor vadász uram felveti, hogy Szalai Ádám gólja ugyan igazolja, miért ragaszkodott hozzá a kapitány, de honnan tudhatjuk, hogy a Böde vagy a Nikolics ennyi meccsen nem rúgott volna ötöt vagy hatot? Hogy Szalainak mi az elsődleges szerepe erőcsatárként a csapat játékában, és ezt vajon hogyan oldotta volna meg mondjuk Nikolics, arra nem tér ki. Valószínű az ingyenes mezcserélés annyira doppingolta volna, hogy nő tizenöt centit és felszed húsz kilót. Esetleg neki minden olyan könnyű, mert külföldi.
Vétek lenne elhallgatnunk, hogy mellesleg az akadémiákról is szó esik az interjúban, amelyeknek rákfenéje, hogy azonos életkorú focisták játszanak együtt, nem úgy, mint a grundon. Sajnos a grund rákfenéjéről, nevezetesen hogy nincs, nem nyilatkozik. Helyette beszél még „Céronaldó” „lábemelgetős” cseléről, amit mindenki könnyen megtanul magától. Bezzeg, hogy levédekezni hogy kell, azt már neki kell megtanítania, pedig nem egy bonyolult dolog.
Az interjú végére Fazekas Erzsébetnek is sikerül felnőnie a riport színvonalához egy briliáns kérdéssel, amit a maga teljességében idéznék. Inkább a helyes válaszon töprengjen, mint azon keseregjen, vajon hány világtornán szurkolhattunk volna a csapatnak, ha nem ilyen arcok vezetik a magyar futballt.