Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Dárdai kétszer összetörte a mágnestáblát, de nem kiabál játékosaival

2016.07.05. 22:25

Dárdai Pál interjút adott a Forbes Magazin magyar kiadásának. Szerdán jelenik majd meg az újság, mi már előtte elolvashattuk.

A Hertha jelenlegi edzőjének legfontosabb állításai.

  • Ha az első pár fordulóban nem lesznek kint a stadionban a szurkolók, nem ért semmit az Eb, lapos lesz minden, mint előtte. Ha a vb-re nem jutunk ki, visszakerülünk oda, ahol voltunk. A tönkrevert szurkolói kultúrát most lehetne visszahozni.
  • Ő a klubvezetők helyében jegy nélkül engedné be az embereket a stadionokba az első fordulókban.
  • Csapatként fel tudtunk nőni, de még van hová fejlődni, hiszen 7 gólt kaptunk az utolsó két meccsen.
  • Az MLSZ-nek szerinte az eredményességi pontpénzekből - több mint egymilliárdot utal majd át az UEFA - a gyerekek mellé topedzőket kellene szerződtetnie.
  • Bernd Storck gyönyörűen épített arra a szervezettségre, amit ő összegyúrt előtte.
  • A kapitány jól elkapta a fizikai felkészítést, nem voltak gondjaik a meccsek hajráiban.
  • SMS-ben gratulált neki.
  • Többet tud tanulni a Herthánál, ezért is volt jó döntés, hogy Berlinben maradt. A szezon végén is sok tapasztalatot szerzett, amikor hullámvölgybe került a csapata.
  • Kétszer összetörte a mágnestáblát a Herthánál - ez csak egy trükk volt, nem használja gyakran -, de a játékosokkal nem kiabál.
  • Ha azt érzi, hogy a játékosai nem hallgatnak rá, nincs hatással a csapatra, önmagától visszamegy a berlini utánpótlásba.
  • Négy nevet adott le a klubvezetőknek, akiket szeretne a csapatában látni, de többet nem mondhat. Dzsudzsákot tavaly szerette volna nagyon.
  • Az utánpótlásban sem a futógyorsaság, sem a gondolkodás gyorsasága nem megfelelő Magyarországon. Nincsenek meg az automatizmusok.
  • Az új stadionokat fontosnak tartja.