Vendel
5 °C
20 °C

Két gólt szórakozott el a Leicester, a Tottenham robog

2017.04.15. 20:41

A Tottenham tovább szilárdította második helyét a tabellán a Premier League-ben, miután a 33. forduló szombati játéknapjának nyitómeccsén 4-0-ra verte a Bournemouth-t.

Mauricio Pochettino csapata sorozatban hetedszer nyert. A londoniak stadionjában, a White Hart Lane-en 32 ezren voltak.

A harmadik találatot szerző Harry Kane közel ötven éve az első Tottenham-játékos, aki sorozatban három szezonban eljutott legalább 20 gólig az angol élvonalban. Ez legutóbb 1966 és 1969 között Jimmy Greaves-nek sikerült. És mindössze a negyedik játékos, aki a PL-ben egymás után három évben elérte a 20 gólt.

Hiába került kétgólos előnybe a Leicester City, csak döntetlent játszott a Crystal Palace vendégeként.

A címvédő és a londoni csapat is jó formában várta a találkozót: a legutóbbi hat bajnoki mérkőzéséből mindkét együttes ötöt nyert meg. A vendégek már a 6. percben megszerezték a vezetést, előnyüket Jamie Vardy duplázta meg a szünet után. A Leicester támadója a legutóbbi hét bajnoki találkozón már hat gólnál jár, a bajnoki szezonban pedig tizenegynél. A házigazdák az 54. percben szépítettek, a 70.-ben pedig egyenlítettek.

Kétgólos hazai győzelmet aratott az Everton és a Stoke City, a Sunderland kétszer egyenlített otthon a West Ham United ellen, másodszor a 90. percben.

A nap utolsó meccsén a Southampton 3-0-ra kapott ki otthon a Manchester Citytől, a gólokat Kompany, Sané és Agüero szerezte. (MTI/Index)

Premier League, 33. forduló:
Tottenham Hotspur-Bournemouth 4-0 (2-0)
Crystal Palace-Leicester City 2-2 (0-1)
Everton-Burnley 3-1 (0-0)
Stoke City-Hull City 3-1 (1-0)
Sunderland-West Ham United 2-2 (1-1)
Watford-Swansea City 1-0 (1-0)