Orsolya
7 °C
19 °C

Ramos nem Neymar, eltiltották, de csak kicsit

2017.04.26. 09:13

Sergio Ramos vasárnap a Clásicón piros lapot kapott, kiállították, ezért a spanyol szövetség egymeccses eltiltással sújtotta. Ennyi a szimpla hír, nem több, de persze megfelelő kontextusba helyezve már alaposabban ki lehet vesézni a történteket.

A Real Madrid-Barcelona-meccset a vendégek nyerték Lionel Messi utolsó perces góljával, és az argentin aranylabdás az egész meccs központi figurája volt. A Real összes sárga lapját róla szerezte, és Ramos azonnali pirosa is Messi felrúgásáért járt.

Sokan felhánytorgatják a bírónak, hogy vajon Casemiro hogyan maradhatott a pályán, úgy tűnt, elsődleges feladata Messi aprítása volt, és ezt kitűnően teljesítette is: kapott egy sárgát, és egy második sárgát is kaphatott volna szintén Messi megtaposásáért. Ugyanakkor ezzel az erővel Messi is begyűjthetett volna egy sárgát a második félidő közepén, amikor Kroost gáncsolta el a Real térfelén, de az argentin megúszta, illetve csak a meccs legvégén kapott sárgát, amikor a gólja után levette a mezét. Visszatérve a piros lapra, Ramosnak Messi felrúgása után ennél súlyosabb következményekkel is számolnia kellett.

Néhány hete ugyanis a barcelonás Neymar kapott pirosat, majd a pályát elhagyva gúnyosan megtapsolta a bírót, ezért utólag három meccsre tiltották el. Ramos szintén gúnyos tapsolás közepette ballagott le a pályáról, viszont ő nem a bírót, hanem válogatottbeli társát, Piquét tapsolta és mutogatott neki.

Ez jelenti a fő különbséget.