Emil, Csanád
11 °C
26 °C

Dulakodás, fejbe dobott edző: félbeszakadt a görög rangadó

2017.05.18. 14:00

Az 51. percben félbeszakadt a görög bajnokság Bajnok Ligájában való indulásról döntő helyosztójának első mérkőzése a Panathinaikosz és a PAOK között.

A meccset azért kellett idő előtt befejezni, mert valaki a nézőtérről fejbe dobta a PAOK szerb edzőjét egy dobozos sörrel. Vladimir Ivic az MTI értesülései szerint kórházban töltötte az éjszakát.

A mérkőzésnek a hazai csapat 1-0-ás vezetésénél vetett véget a játékvezető, aki addigra már egy-egy embert kiállított mindkét csapatból. Az indulatok nem sokkal azután szabadultak el, hogy a bíró kiállította a PAOK-ból Amr Wardát, és ebbe a vendégek nehezen törődtek bele.

A meccs első piros lapját a Panathinaikosz kapusa, Vlahodimosz kapta, majd a Pana tíz emberrel is megszerezte a vezetést Marcus Berg révén.

A végig feszült és dulakodással tarkított meccs felett végül Warda második sárga lapja után teljesen elveszítette az ellenőrzést a játékvezető, aki ezután már hiába próbált az újabb kiállításokkal rendet vágni, amikor egy szögletet után tömegverekedésbe fogtak a játékosok. Eközben érkezett a sörös doboz a lelátóról, és találta fejen az edzőt, ami után le kellett fújni a meccset.

A meccs összefoglalója: