Gyöngyi
9 °C
9 °C

Zidane sajnálja, Sergio Ramos erősebben fogalmaz

2017.09.21. 14:05

A Real Madrid  vezetőedzője szerint nyugodtnak kell maradni azután is, hogy csapata kikapott a Real Betistől, és az eddigi három hazai bajnoki mérkőzésén mindössze két pontot szerzett.

Sajnálom a játékosokat, mert sok energiát fektettek bele ebbe a meccsbe, a végén mégis az ellenfél szerzett gólt, ami fájó. A labda egyszerűen nem akart a kapuba kerülni. Ha csak egy helyzetet is kihasználunk, az egész mérkőzés más lett volna. Amikor sehogy sem sikerül a gólszerzés, előfordul az ilyen eredmény

- mondta Zinédine Zidane.

"Nyugodtnak kell maradni" - utalt rá, hogy az előző két otthoni mérkőzésükön döntetlent értek el, így a lehetséges

kilencből eddig két pontot szereztek hazai pályán.

Kritikusabb volt magukkal, a játékosokkal a csapatkapitány Sergio Ramos:

Ez a valóság, rosszul indultunk, rémisztően rosszul, otthon riasztóan. Tükörbe kell néznünk, és javítani a munkánkon, pláne itthon. Ugyanazok a futballisták vagyunk, akik címeket nyertek pár hónapja, hinnünk kell magunkban és egységesnek maradni. Ki fogunk ebből jönni.

A Real Madrid - amelybe ötmérkőzéses eltiltása után most tért vissza Cristiano Ronaldo - öt forduló után csak a hetedik helyen áll a ligában, hét ponttal a vezető Barcelona mögött.