Gyöngyi
9 °C
9 °C

Megvan a Real első hazai győzelme a ligában

2017.10.01. 22:53

Negyedik hazai meccsét megnyerte a spanyol bajnokságban a Real Madrid,

vasárnap este az Espanyolt verték 2-0-ra.

Előtte két iksz és egy vereség jött össze a Bernabeuban ebben a szezonban a ligában, először győztek hazai pályán.

Nehéz szülés volt. A félidőig Cristiano Ronaldóék uralták a meccset, de csak egy gól jött össze a szünetig. A portugál ugratta ki Iscót, aki spiccel futsalos gólt rúgott.

A második félidőben már

az Espanyol játszott jobban,

háromszor is nagyon ígéretes helyzetet alakítottak ki, de egészen szánalmasan szerencsétlenkedték el a végét. Nem is lehetett más, a 71. percben épp egy ilyen óriási kihagyott helyzet után kontrázta meg őket a Real, és a második vonalban érkező

Isco duplázott.

A meccsen bemutatkozott egy 18 éves jobbhátvéd a Realban, az egyiptomi Achraf, aki a sok sérülés miatt került a csapatba. Jól játszott.

A Realból csak Ronaldo nem lehetett teljesen boldog, még mindig nincs gólja a bajnokságban. Az első négy meccset eltiltás miatt kihagyta, így fordulhat elő, hogy október elején nullával áll. Vigasztalhatja, hogy karrierje 200. gólpasszát jegyezte most, a Realban a 112.-et.

A Real az első otthoni három ponttal 14 pontnál jár, ezzel

az ötödik helyre jöttek fel, a 15 pontos Atletico mögé. Az élen a Barcelonának 21 pontja van,

aztán jön a Sevilla 16-tal és - a még mindig veretlen, vasárnap is 3-2-re nyerő - Valencia - az Atletihez hasonlóan - 15-tel.

La Liga, 7. forduló


Real Madrid-Espanyol 2-0 (1-0)
Valencia-Athletic Bilbao 3-2 (2-0)
Villarreal-Eibar 3-0 (1-0)
FC Barcelona-Las Palmas 3-0 (0-0)
Real Sociedad-Real Betis 4-4 (2-2)
    szombaton játszották:
Leganés-Atlético Madrid 0-0
Levante-Alavés 0-2 (0-1)
Deportivo La Coruna-Getafe 2-1 (0-0)
Sevilla-Málaga 2-0 (0-0)
    pénteken játszották:
Celta Vigo-Girona 3-3 (2-2)

    Az állás:
 1. FC Barcelona        7   23- 2   21 pont
 2. Sevilla             7    9- 3   16
 3. Valencia            7   15- 7   15
 4. Atlético Madrid     7   12- 4   15
 5. Real Madrid         7   13- 6   14
 6. Real Betis          7   14-11   13
 7. Leganes             7    5- 3   11
 8. Real Sociedad       7   17-17   10
 9. Villarreal          7    9- 9   10
10. Levante             7    8-10    9
11. Celta Vigo          7   13-11    8
12. Getafe              7    9- 7    8
13. Athletic Bilbao     7    9- 9    8
14. Espanyol            7    7-11    8
15. Deportivo La Coruna 7    9-16    7
16. Girona              7    6-11    6
17. Las Palmas          7    5-13    6
18. Eibar               7    3-17    6
19. Alavés              7    3-10    3
20. Málaga              7    4-16    1