Salamon
7 °C
14 °C

Xavi lehet a katari szövetségi kapitány a 2022-es vb-n

2017.10.09. 17:36

Xavi, az FC Barcelona korábbi labdarúgója nem tartja kizártnak, hogy a 2022-es, katari világbajnokságon a házigazda együttes szövetségi kapitánya lesz, legalábbis arról beszélt a 2015 óta a helyi al-Szaddban játszó középpályás, hogy nagyszerű lenne, ha ő vezethetné a katari csapatot hazai rendezésű vb-n.

„Ehhez még szükségem van tapasztalatra, egy megfelelő stábra, de az az előnyöm már most megvan, hogy ismerem az itteni játékosokat, a környezetet és az infrastruktúrát” - idézte az MTI a 37 éves, világ- és kétszeres Európa-bajnok játékost.

A 133-szoros spanyol válogatott középpályás azt mondta, kilencven százalék, hogy az idény végén befejezi pályafutását, ezt követően pedig edző szeretne lenni, az álma pedig, hogy egyszer a Barcelonát irányítsa.

Katar még soha nem szerepelt világbajnokságon, ám a 2022-es viadalon házigazdaként mindenképpen ott lesz a résztvevők között.