Előd
7 °C
16 °C

A Feröer elleni meccs már nemcsak Storckról, hanem Csányiról is szól

D  YT20171009014
2017.10.10. 15:18
Utolsó világbajnoki selejtezője jön kedd este a magyar futballválogatottnak. Kijutni már nem tudunk, ám hiába látszik tét nélkülinek a meccs, mégis nagyon beszédes lehet, milyen eredménnyel zárunk bő egy évvel az Eb-mámor után. Storck le akart mondani azóta, de nem fogadták el. Mi ment félre az Európa-bajnokság óta, és mik a kilátások?

A magyar labdarúgó-válogatott kedd este Feröer ellen befejezi a világbajnoki selejtezőket. A hétfői sajtótájékoztatón Bernd Storck szövetségi kapitány pár mondattal lerendezte a budapesti meccset, a sorozatról lényegesen többet beszélt. Azt is kiemelte, hogy Csányival is értékeltek, és az elnök szerint stagnálunk.

Gyakran halljuk, hogy tét nélküli meccs, és bármennyire is közhely, ez sem az. Nemcsak Storck megítélése, esetleges utódlása miatt fontos, hanem azért is, mert egy többgólos győzelemmel elcsíphető a Nemzetek Ligája B divíziója, ami egyúttal azt is jelenti, hogy Európa 24 legjobb csapata között tartják számon a válogatottat hivatalosan is. Ha nem jön össze, a 25. hely lesz a miénk. Ha veszítünk, a csoport harmadik helyének is búcsút inthetünk. 

A második kalap Egervárié

Egervári Sándor az 1-8 ellenére is a 17. helyen adta át a válogatottat, a második kalapból húztak bennünket a selejtezősorozatra. Az pedig tény, hogy a legjobb sorsolást akkor kaptuk, a 2016-os Eb-re, amikor a második kalapban voltunk. Lehet, hogy nincs összefüggés, a második kalap és a kedvező beosztás között, de ha még egyszer nem jutunk vissza arra a szintre, nem is fogjuk megtudni.

Mivel az egész Nemzetek Ligája sokismeretlenes egyenlet, nem látszik tisztán, hogy a B vagy a C kalapban lenne-e jobb helyünk, de annyit megállapíthatunk, hogy a B-ben sokkal közönségcsalogatóbb meccseink lehetnének. Ennyire nem érdemes viszont előreszaladni.

Pár fontos adatot rögzítsünk:

  • A csoportot jelenleg vezető Svájc öt gólt kapott, ebből négyet a magyaroktól. Ám nagyjából ennyi a pozitívum, amit levonhatunk.
  • Portugáliának gólt sem tudtunk lőni két meccsen, de Andorrában és Feröeren sem.
  • Maximum 13 pontunk lehet, egy olyan csoportban, ahol három viszonylag gyenge válogatott van. Egervárival 17-et szereztünk 2013-ban, és akkor a törökökkel, románokkal, észtekkel kellett meccselni.
  • 2009-ben Erwin Koemannal is hoztuk a kötelezőket, most ellenben nem.
  • Negatív a gólkülönbségünk jelenleg, ha csak egy góllal verjük Feröert, ahogy legutóbb, akkor lesz nulla.
  • Nincs másik olyan csoport, amelyikben a második és a harmadik között akkora távolság lenne, mint a magyarban.
  • Nem sikerült pontot szerezni az első kettő ellen, ilyenre még nem volt példa.
  • A 16 Eb-továbbjutó közül senki nem szerepelt ilyen gyengén, a résztvevők közül is csak Albánia és Románia.

Reális cél volt a vb? 

Sokat fognak még vitatkozni rajta, sokszor halljuk magát a kérdésfelvetést is, reális cél volt-e, hogy egyáltalán kijussunk. (A sorsoláskor eldőlt a sorsunk.) Mert az előrelépés, a fejlődés megállapítása már homályossá válhat, Storck ennek megfelelően ködösít is.

Az Eb-mámorban persze lehetett álmodozni sok mindenről, de ha a tényeket nézzük, nem volt alapja annak, hogy megszerezzük a 13 hely valamelyikét, hiszen az Európa-bajnoki 24-be is csak pótselejtezőn át vezetett az út.

Hogy Izland kijutott, nem csodálkozhatunk rajta, tele van topligás játékossal, mert volt egy programjuk, amit végrehajtottak. Ennek a programnak nem voltak nehezékei, kontárjai, volt megfelelő szakembergárdájuk, és ha kicsi is a merítési lehetőség, már az Eb-n csodát mutattak be az angolok kiejtésével. A negyedik meccsükön is jól tudtak játszani, míg nekünk a belgák már elérhetetlenek voltak a nyolcaddöntőben.

Az Eb kiugróan jó teljesítménye nem volt benne a magyar futballban, amit normális program híján rendszerint szélsőségek jellemeznek. Egy ilyen szélsőség volt a mostani szereplés is, csak most a másik irányba lengett ki az inga.

Mi történt az Eb-n?

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány is utalt rá hétfőn: ők is abba kapaszkodnak, és sokat beszélnek arról, hogy mi történt egy évvel ezelőtt.

A kiesés után azt írtam, hogy csodás volt a 12 Eb-nap, de azért az árnyékunkat nem léphetjük át. Az nem elvárható, hogy folyamatosan szépen rajzoljanak, miután gyerekkorukban csak firkálgattak az edzésen, már ha komolyan vették az edzést, már ha a nevelőedző el tudta magyarázni a gyakorlatokat. Megértette, merre fejlődik a futball.

Az Eb-nek Storck sokhetes felkészüléssel vágott neki, egy szintre hozta a különböző fizikai szinten lévő játékosokat – ebben a legjobb, ez volt a berlini szakterülete –, tele voltak az első meccs után önbizalommal. Storck jókat húzott, amihez nyúlt, arannyá változott. Húsz korosztály legjobbjaiból kihozott egy átmenetileg versenyképes csapatot. A húsz korosztályt azért fontos megemlíteni, mert máshol tíz korosztály is elég sokkal magasabb szinthez. Nálunk Király Gábor 1976-ban, Nagy Ádám 1996-ban született.

Az Eb-n sikeres volt a tipikusan magyar modell: a közepes sztár nélküli, jó csapategységet alkotó, viszonylag pihent játékosokból álló, nyomás nélkül játszó válogatott átmenetileg megnehezítette a legjobbak dolgát.

Ez a kegyelmi állapot tavaly szeptemberig, a feröeri meccsig tartott, amikor már volt nyomás, és elpártolt az utolsó percekben a szerencse, már különböző edzettségi és mentális állapotban lévő játékosok érkeztek. Storck pedig ezzel a helyzettel már akkor sem, azóta sem tudott mit kezdeni.

Mi történt most?

Nem sikerült Gera Zoltánt pótolni, ami nem meglepő, mert hasonló felfogású, munkabírású, mentalitású, technikai képzettségű játékos nincs, és egyelőre nem is látszik a horizonton. Gera Európa Liga-döntőt játszott 2009-ben, ő az egyetlen, akit számontartottak a nemzetközi körforgásban. Még 37 évesen is meghatározó ember volt 2016-ban.

Hogy nincs utód, arról nem Storck tehet.

Bemutattuk már, csak pár olyan európai ország van, ahol annyira nem működött egyéni szinten sem a futball, mint Magyarországon.

A magyar képzés nemhogy Gerához hasonló képességű játékosokat nem termelt ki, elég csak megnézni, mekkora a baj a legegyszerűbb poszton, jobbhátvédben. A svájciak ellen kezdő Bese Barnabás szélsőből lett hátvéd, a helyére beálló Lang középső védőből lett kényszermegoldás. A Feröer ellen kezdő Fiola Attila klubjában szintén középen játszik. Ezen a poszton megfordult korábban Varga József és Simon Krisztián is, mindketten kényszerből, mindketten középpályások, mert nem volt jobb.

Bodnár László, vagyis közel tíz év óta nem volt olyan játékos, aki képes hatékonyan segíteni a támadásokat pontos beadásokkal, miközben még visszaér, ütközik, és a védekezésben is használható.

Ez a magyar futballszakma.

Amikor Benfica–Stuttgart-csatársorral (Fehér és Szabics) állt fel a válogatott 2003-ban, Hertha- és Werder-játékosok (Dárdai és Lisztes) voltak a középpályán, akkor sem sikerült összehozni egy továbbjutást, hogy lenne elvárható most, amikor az arab térség nem túl megerőltető ligájából érkezik a legjobb játékosunk.

A futball jelenlegi vezetői – élükön Csányi Sándorral – és az akadémiát alapító, a korosztályos meccseken is folyamatosan jelen lévő miniszterelnök Orbán Viktor egyszer sem kérte igazán komolyan számon, mégis mi folyik a hátországban.

Nincs kézzelfogható szakmai elszámolás, mire mennek el a milliárdok.

Inkább megfizették Storckot, hátha lesz valami, ezzel belesüppedtek az esetlegességbe.

Olyan bért adtak neki, ami Németországban is tekintélyesnek számít. Ezért Csányi azt mondhatja, stagnál a válogatott, miközben pontosan tudja, nem várható előrelépés, mert az utánpótlás-válogatottaink nem jutottak ki önerőből tíz éven át sehová.

Hol hibázott Storck?

Az andorrai meccsen mindenképp. Az más kérdés, kapott-e felsőbb utasítást, hogy a klubok nemzetközi kupaszereplése mindennél fontosabb, és nem fontos meghívni a Fradi- és Vidi-játékosokat.

De még ennél is nagyobb hibája, hogy a tárgyilagos, világos és racionális értékelés helyett összevissza beszél.

Pénteken még az állította, hogy erős és versenyképes keretünk van, szombat este már azt, hogy reális a különbség Svájccal szemben.

A lettek ellen azzal érvelt, visszatérünk az alapokhoz, a védekezéshez, amit még Dárdai rakott össze. A Hertha trénere az automatizmusok szintjéig ment vissza, kötelekkel kötötte össze a játékosokat, hogy távolságot tartsanak, és ne tolódjanak el, mert ha hat méternél távolabb lesznek egymástól, nagyon könnyen jöhet egy kontra.

A letteket megvertük augusztus végén, nem csillogó játékkal, erre úgy mentünk Svájcba, hogy az ő filozófiáját, a támadást erőltettük, noha nincsenek embereink hozzá, a védekezés pedig lényegesen egyszerűbb. A nem helyes harcmodor már számtalanszor vezetett nagy kudarchoz.

A baseli vergődésnek helyenként volt olyan szakasza, mint az amszterdami 1-8-nak. Csak a svájciak félgőzzel játszottak, mert nekik Lisszabonban fontosabb a pontszerzés kedd este, így értelemszerűen arra spóroltak, nem adtak ki mindent magukból.

De a legszörnyűbb azt hallani Storcktól, hogy a portugálok elleni játék viszonyítási pont lett. A sorozat mintegy csúcspontjaként beszélt az 1-0-s vereségről, ahol volt ugyan egy kapura lövésünk, de a játékunk esetleges volt, és a portugálok semmit sem akartak attól a meccstől, csak a három pontot, amit csekély energiabefektetéssel el is vittek.

Eltűntek a szabadrúgás-variációk, nincsenek korszerű támadások – ezek is a selejtezők sajnálatos hozadékai.

Nyilván nincs könnyű dolga Storcknak, amikor tisztán kellene beszélni, hiszen akkor el kellene mondania a felcsúti díszpáholyban, ahová előszeretettel járt – míg Dárdai egyszer sem volt ott –, hogy az akadémiai képzés nem jó, ebben a formában valóban kidobott pénz. Ezt is Dárdai állapította meg.

Magyar sportvezető állapította meg a válogatott bemelegítő játékosait látva a lettek elleni meccs előtt, hogy

egy hullámos hajú játékos passzol a legbiztosabban. Ő nem más volt, mint az edzői stáb tagja, Andy Möller.

Tény, egykori világbajnok, és tény nincs súlyfelesleg rajta.

Ilyen sarkos kritikát Storck persze nem mondhat, de azt igen, hogy az Eb után visszaesés várható, ne várjon senki csillogó játékot, de küzdést minden pillanatban. Finoman utalhat arra is, mekkora lyukak és aknák vannak az utánpótlás-nevelésben.

Nagyobb baj, hogy volt egy program 2014 nyarán, aminek a végrehajtásáról keveset hallani, és neki mint sportigazgatónak ezért is felelnie kellene hosszú távon. Kovács Ferenc ugyanakkor arról beszélt, hogy a Dárdai és Garami nevével fémjelzett programot lesöpörték. Az így is évtizedeket átalvó magyar futballban nem kell mondani, mit jelent az újabb időveszteség.

Mi lesz a megoldás?

Teljes szemléletváltásra, nemcsak edzői, hanem vezetői szinten is várunk sok éve. Ha az 1-8-as hollandiai megsemmisülés nem elég ébresztő, ha a Partizan 4-0-s felcsúti gyalázása nem elég, mi kell még? Miért épp egy Svájc elleni kilátástalan 2-5 hozná el a deklarálható asztalra csapást?

És még akkor is nagy kérdés, hogy Storck érti-e annyira a modern futballt, ahogy kellene. Alkalmas-e például arra, hogy a területszűkítés okozta nyomás fontosságát megfelelően át tudja adni. Meg tudja-e értetni az akadémiákkal, milyen dinamikus és robbanékony, párharcokat nyerő játékosokra lenne szükség. Amikor az akadémián nincs igazi eredménykényszer – a kifogást keresik, nem a megoldásokat –, cserébe olykor milliós fizetéseket osztogatnak adófizetői pénzekből.

Ha már itt van két és fél éve, néhány magyar mondattal, a játékosok nevének helyes kiejtésével már meg kellett volna próbálkoznia. Szimbolikus lépés lenne az edzők, de a játékosok felé is. Mennyivel egyszerűbb lenne néhány fontos utasítást magyarul adni. Megkérdezni egy játékostól: megtanítottak téged erre?

Mert így csak az látszik, egy zsoldosról van szó, akit nem is biztos, hogy maradéktalanul érdekel a magyar futball sorsa. Az más kérdés, hogy mély szakmai beszélgetést vajon kivel folytathatna mondjuk a box-to-box midfielder szélre húzódásáról? Pintér Attilától vagy Horváth Ferenctől milyen magvas gondolatokat kaphatna?

Storck hitelességéhez is igen fontos lenne néhány magyar szó, mert a hitelessége megingott Andorrában, és közel sem biztos, hogy egy Feröer elleni sokgólos siker visszaállítja. (Luxemburg és Costa Rica a novemberi két ellenfél, hangulatilag mindkettőn csak veszíteni lehet, nyerni szinte semmit.)

Ha pedig ez a győzelem sem lesz meg, akkor kezdődhet minden elölről a magyar futballban, miközben épül a Puskás-stadion a 2020-as Eb-re.

Elképzelni is rossz, ha építünk 180 milliárdból egy modern arénát a horvát, szlovák vagy szerb válogatottnak.