Lukács
7 °C
22 °C

Ez egy focimeccs lesz, nem egy politikai demonstráció

2017.10.13. 17:27

Szombaton először látogat Madridba a Barcelona a katalán népszavazás óta, Enrique Cerezo, az Atlético Madrid elnöke pedig előre kijelentette, hogy a rangadó nem egy politikai tiltakozás lesz – írja az MTI.

A klub szurkolóinak egy csoportja azt kérte a mérkőzésre kilátogató drukkerektől, minél több spanyol zászló tűnjön fel a stadionban, emiatt nyilatkozott Cerezo, aki olyan mérkőzést szeretne látni, ami ugyanolyan sportszerű szellemben zajlik, mint mindig is szokott. A szombati egy futballmérkőzés lesz, nem egy politikai demonstráció – tette hozzá.

A két csapat egyébként nem tudott megegyezni a jegyek elosztásáról, így vendégszurkolók nem lesznek jelen az összecsapáson. A szövetség emiatt nem minősítette magas kockázatú eseménynek az összecsapást.

A katalóniai helyzetről legegyszerűbben innen tájékozódhat, ha pedig arra kíváncsi, hogy milyen hatással lenne a katalán elszakadás a Barcára, akkor ide kattintson.