Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Az olasz kapitány nem mondott le, sőt

2017.11.14. 09:11

Olaszország 60 év után nem jutott ki a világbajnokságra, csak 0-0-t játszott Svédországgal a pótselejtező visszavágóján, az első meccset 1-0-ra elbukta. A józan ész szerint Gian Piero Ventura szövetségi kapitánynak már akkorra le kellett volna mondania, mire az öltözőbe ér, nem tette meg, sőt.

Bocsanatot kerek az olaszoktól. Nem mondtam le, még nem is beszéltem az elnökkel. Leülünk, és megvitatjuk a dolgokat. A mai meccs azt bizonyítja, hogy az edző és a csapat között megvolt a taktikai összhang, ne mondják az ellenkezőjét. Az elszántsággal nem volt baj, az eredménnyel igen. De tudom, most csak az eredmény számít, és ha az nem jön, az az edző felelőssége.

- idézte a Gazzetta a 69 éves Venturát, aki még kedden sem találkozik Carlo Tavecchio olasz futballelnökkel.

A 74 éves olasz emeleszelnök csak szerdára hívott össze szervezeti gyűlést, amin "megvitatják a jövővel kapcsolatos kérdéseket, és mélyen elemzik a történteket", hogy aztán dönthessenek kapitánykérdésben is.

Venturáról és a taktikai összhangról inkább ne is mondjunk semmit, az utóbbi 60 év legötlettelenebb, 40 éves angol ívelgetős futballt játszó válogatottját küldte pályára egyetlen fantáziadús játékos nélkül. Még azt az Insignét is a padon hagyta, akit a csere, amúgy világbajnok Daniele De Rossi be akart küldeni maga helyett.

Gian Piero Ventura
Gian Piero Ventura
Fotó: Max Rossi / Reuters

Ventura valahogy nagylelkűséggel igyekezett elkenni a történelmi kudarcot, mikor azt mondta:

Büszke vagyok, hogy része lehettem a válogatottnak, ez az este is megmutatta, mekkora pozíció ez. A közönség szenzációsan támogatott minket. Megtisztelő, hogy ekkora bajnokokkal dolgozhattam, egytől egyig szemtől szemben mondtam nekik köszönetet.

A Gazzetta biztos benne, hogy Ventura órái meg vannak számlálva, ám Tavecchio szavai nem ezt jelzik. Azért persze botrány lenne, ha maradna.