Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Ukrajna nyerte az U19-es Eb-t

2009.08.02. 18:51
0 hozzászólás

Ukrajna nyerte az U19-es Európa-bajnokságot, a döntőben Angliát verte 2-0-ra. Az ukránok jobban játszottak, és megérdemelten nyerték meg a tornát (ők voltak az elsők, akik hazai pályán tudtak győzni), az angolok pedig az U21-es Eb után a két évvel fiatalabbak között is kikaptak a döntőben.

Ahol a Szerbiával játszott elődöntő abbamaradt, onnan folytatták az ukránok, már a döntő elején megszerezték a vezetést, a szerbeknek kettőt vágó Garmas érkezett jól egy szögletre, és a rövid oldalról kapásból a léc alá lőtt. A 25 ezer donyecki szurkoló által biztatott ukránok uralták a meccset, az angolok sokat tettek az egyenlítésért, de gólt nem tudtak lőni.

Pedig Levcsenko az ukrán kapuban igen bizonytalannak tűnt, több rossz megoldása is akadt. A második játékrész elejére már átvették az irányítást az angolok, a hazaiak egyértelműen kontrákra építettek, és többször el is jutottak az angol kapuig. Az 50. percben egy ilyen után jutottak szabadrúgáshoz, amelyet aztán az ukránok legjobbjának tartott (de a tornán nem sokat mutató) Korkisko gyönyörűen csavart a bal felső sarokba.

Anglia próbált volna válaszolni, de a tornán villogó játékosait szorosan fogták, és elsősorban a középpályán maradtak alul a keményen védekező ukránokkal szemben, akik nyugodtan járatták a labdát a második félidőben. Nem is volt nagyon mitől tartaniuk, az angolokban még egy szépítésnyi sem volt, hiába hajtottak.

Ukrajna győzelme azt jelenti, hogy Anglia 1993 óta nem tud utánpótlástornát nyerni (akkor az U18-asok nyertek Eb-t), idén két döntőben két vereségig jutottak.

Ukrajna-Anglia 2-0 (Garmas 5. Korkisko 50.)

Európa-bajnok: Ukrajna

2. Anglia, 3. Franciaország, Szerbia