Natália
-3 °C
7 °C

Guy Roux januárban térhet vissza a kispadra

MTI
2001.12.02. 18:12
Januárban térhet vissza együttese élére Guy Roux. A francia AJ Auxerre labdarúgócsapatának vezetőedzője tíz napja esett át szívműtéten. A 63 éves szakember szívritmus-szabályozót kapott. Állapota gyorsan javul, így várhatóan kedden elhagyhatja a kórházat.
- Körülbelül két hétig utókezelésekre kell járnom, azután viszont, ha az orvosaim is úgy látják, ismét vezethetek edzéseket - mondta.
Roux, aki több mint 30 éve irányítja a szakmai munkát a burgundiai együttesnél, a vb-sorsolás kapcsán kijelentette: a francia válogatott minden bizonnyal különlegesen érdekes mérkőzést játszik majd a szenegáliakkal. (Az Auxerre egyik erőssége, Khalilou Fadiga éppen onnan való.)
- Uruguay mindig erős ellenfél. Éppen ezért óvatosnak kell lenni - tette hozzá.
A világ- és Európa-bajnok gárda még egy európai csapattal, a remek teljesítményre is képes dánokkal találkozik majd az első szakaszban.