Natália
-3 °C
8 °C

Kluivert ittasan vezetett

MTI
2001.12.07. 12:20
Ittas vezetésen érték Patrick Kluivertet, az FC Barcelona holland labdarúgóját. A 25 éves csatár csütörtökön hajnalban - néhány órával a Galatasaray elleni, 2-2-re végződött Bajnokok Ligája-mérkőzés után - a város egyik étterméből hajtott hazafelé, amikor a rendőrök megállították, s a szonda a megengedettnél magasabb alkoholszintet jelzett. A spanyol törvények szerint a vétkes 50 és 100 ezer peseta közötti (körülbelül 75-150 ezer forint) pénzbüntetésre vagy jogosítványának bevonására számíthat.
Kluivert korábban már Hollandiában is súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat: 1995. szeptemberében a megengedett sebességnél jóval gyorsabban hajtva balesetet okozott, aminek következtében a másik autó sofőrje életét vesztette, a mellette ülő nő pedig komoly sérüléseket szenvedett. Az amszterdami bíróság akkor három hónapi, két évre felfüggesztett börtönre és 240 óra közmunkára ítélte, a gépjárművezetői engedélyét pedig 18 hónapra bevonták.