Ambrus
-7 °C
3 °C

Kábitószer terjesztés miatt ítélték el az egykori válogatott focistát

RTL Klub
2002.02.21. 19:18
A II-III. kerületi Bíróság csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében egy év öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte Bácsi Sándor egykori válogatott futballistát kábítószer fogyasztása és terjesztése miatt. Bácsi a vád alapján 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Börtönbe azonban az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedése esetén sem kell mennie, mert korábban már egy év hat hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

Bácsi az eljárás során állította, hogy csak saját fogyasztásra tartott kábítószert, de már leszokott róla. Ezt ügyvédje is megerősítette, ám azt, hogy ez végleges-e nem tudta megerősíteni.

Az eljárás adatai szerint az akkoriban kábítószerfüggő Bácsitól 1999. júliusában egy rendőrséggel együttműködő személy vásárolt heroint, és az ezt követő házkutatás során pedig előkerült a vételárként átadott megjelölt pénz, továbbá 0,92 gramm heroin. Bácsira nézve terhelő vallomást tett több vádlott-társa, és tanúk is elmondták, hogy 30 000 forintért lehetett tőle, illetve vádlott-társától egy pakettet, azaz 0,2 grammnyi herointartalmú port vásárolni.

A csütörtökön kihirdetett elsőfokú ítélet szerint Bácsi terjesztői tevékenységet folytatott, de nem nevezhető olyan szintű kábítószer- kereskedőnek, aki már nincs is közvetlen kapcsolatban a fogyasztókkal. A rábizonyított kábítószer mennyisége pedig, bár meghaladja a csekély mennyiséget, de elmarad a jelentőstől.

Az ítélet ellen mindenki fellebbezett. Az ügyész súlyosításért, az ügyvédek enyhítésért, így a kábítószeres ügy a Fővárosi Bíróságon folytatódik másodfokon.