Miklós
-7 °C
4 °C

Nem megy vissza a Leverkusenbe az amerikai csatár

MTI
2002.07.12. 10:25
Noha a Bayer Leverkusen elnöke a hónap elején azt mondta, hogy november 1-jétől csapatában folytatja pályafutását Landon Donovan, az amerikai labdarúgó-válogatott fiatal középpályása utóbb kijelentette: egyelőre nem szándékozik visszatérni Európába.
A 20 éves futballistát 1999-ben igazolta le az előző bajnokságban második helyezett, BL-döntős együttes, de csak az amatőröknél szerepelhetett, tavaly pedig kölcsönadták az Egyesült Államok profiligájában érdekelt San Jose Earthquakes-nek.
- Döntésemben nem csupán szakmai szempontok játszottak szerepet. A San José-i csapat olyan, mintha a második családom lenne. Jól érzem itt magam - fogalmazott a futballista, majd hozzátette: nem igazán érdekli a fejlődése. Már mindenkinek bebizonyítottam, hogy képes vagyok magas szinten játszani. E tekintetben nem vagyok igazán ambiciózus.
Donovan már csak azért sem akar visszatérni a Leverkusenhez, mert szeretné elkerülni, hogy hasonló helyzetbe kerüljön, mint 1999-ben.