Mária
-6 °C
-2 °C

Elindulhat az NB I-ben a Kispest

MTI
2002.07.18. 18:46
A Magyar Labdarúgó Liga csütörtöki ülésén tárgyalta a még függőben lévő NB I-es nevezéseket, s bár hivatalos információt egyelőre nem közöltek, a tanácsteremből távozó klubvezetők kezében lévő sorsolási papíron az első fordulóban szerepel a Kispest-Honvéd, a Ferencváros és az MTK Hungária neve is. A kispestieknek 62 millió forintról szóló bankgarancia hiányzott, míg az MTK-nak és az FTC-nek alá kellett írnia, hogy egyetért a versenykiírással. Utóbbira ezenfelül tőkefeltöltés is várt, hogy saját vagyoni mérlege pozitív legyen. A 2002/2003-as bajnoki idényre a Dunaújváros, a Debrecen, a Sopron, a Győr, a Zalaegerszeg, az Újpest, a Siófok, a Békéscsaba és a Videoton nevezését már hétfőn elfogadták.