Natália
-3 °C
7 °C

Kahn megsértődött, és nem játszik a világválogatottban

MTI
2002.12.18. 14:10
Az AFP értesülése szerint elégedetlen volt a bánásmóddal, ezért hazautazott a spanyol fővárosból Oliver Kahn, a Bayern München kapusa, aki a tervek szerint pályára lépett volna a szerda esti Real Madrid-Világválogatott centenáriumi labdarúgó gálamérkőzésen.
Egy, a nemzetközi szövetséghez közel álló forrásra hivatkozva a francia hírügynökség azt írta: a német futballistát érkezése óta több kellemetlenség érte.
Leginkább azt kifogásolta, hogy az Év játékosa szavazás utolsó szakaszába jutottak sajtótájékoztatója kapcsán több mint egy órát kellett várnia a később győztesnek kihirdetett Ronaldóra és a végül mögötte harmadik helyezett Zinedine Zidane-ra.
A brazil sztár ugyan megpróbálta tréfával oldani a feszültséget, és közölte, hogy legközelebb helikopterrel érkezik, így elkerülheti a dugókat, Kahnt azonban ez nem hatotta meg.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.