Judit
-2 °C
8 °C

Szenegáli játékos próbálkozik az MTK-nál

MTI
2003.06.30. 16:15
Hétfőn délben elutazott kéthetes dunavarsányi edzőtáborozására a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő MTK Hungária FC, amelynek keretéhez próbajátékosként csatlakozott Pape Seydou Diop is.
Az 1979. január 12-én született szenegáli középpályás unokaöccse a tavalyi világbajnokságon negyeddöntős válogatott egyik sztárjának, Pape Bouba Diopnak. A magyar bajnokkal gyakorló játékos szerepelt a Norwich Cityben, a Lens-ban, az FC Aarauban, s a legutóbbi szezonban román kupagyőztes volt a Dinamo Bucurestivel. Pape Seydou Diop kilencszer játszott a szenegáli válogatottban, 3 gólt szerzett az MTK honlapja szerint (http://www.mtkhungaria.hu).
Az afrikai futballista mellett a szlovákiai Szabó Ottó és a Monorról érkezett Lengyel Roland is bekerülhet Egervári Sándor vezetőedző keretébe. A szombaton kulcscsonttörést szenvedett, s vasárnap megműtött Illés Bélára 4-5 hetes kényszerpihenő vár, így ő természetesen nem utazott Dunavarsányba.
Az MTK kedden 18 órakor a szlovák bajnokságban nyolcadik helyen végzett MSK SCP Ruzomberokkal találkozik felkészülési mérkőzésen.
A Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában (július 30. és augusztus 6.) a HJK Helsinki (finn)-Glentoran (északír) párharc győztese lesz a kék-fehér együttes ellenfele.