Árpád
-1 °C
9 °C

Van Gaal visszatér az Ajaxhoz

MTI
2003.10.10. 09:32
Technikai igazgatóként tér vissza az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatához Louis van Gaal, a holland élcsapat, valamint az FC Barcelona korábbi vezetőedzője, egykori holland szövetségi kapitány.

Van Gaal november 1-jén áll munkába, a júniusban a mexikói America együtteséhez szerződött Leo Beenhakkert helyét foglalja el az amszterdami klubnál.

Az 52 éves van Gaal közvetlen munkatársa lesz a vezetőedző Ronald Koeman, a menedzser-igazgató Arie van Eijden és az utánpótlás-igazgató Danny Blind.

Van Gaal 1987-ben vonult vissza a játéktól, s ekkor segédedzőként kezdett dolgozni az Ajaxnál, ahol 1991-ben már ő irányította a felnőtt csapatot, amellyel 1992-ben UEFA Kupát, 1995-ben pedig Bajnokok Ligáját nyert.

Két évvel később az FC Barcelonához szerződött, és két spanyol bajnoki címet szerzett a katalán együttessel. Legutóbb ismét a Barcelonánál dolgozott, de májusban a 10 BL-meccsen sorozatban elért sikerek ellenére a csapat gyenge hazai teljesítménye miatt távoznia kellett.