Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Elhunyt az UEFA egykori elnöke

MTI
2004.02.26. 16:13
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Jacques Georges, az Európai, illetve a Francia Labdarúgó Szövetség egykori elnöke.

Sportvezetői pályafutását az FC Nancyban kezdte, majd 1959 és 1972 között a lotharingiai futballiga elnöke volt. Országa szövetségét 1968-tól 1978-ig irányította.

Az olasz Artemio Franchi 1983-ban bekövetkezett halála után lett az UEFA elnöke, majd az európai szövetség kongresszusa 1984-ben megerősítette tisztségében. 1986-ban négy évre újraválasztották, 1990-ben viszont már nem jelöltette magát, a svéd Lennart Johansson váltotta őt.

Jacques Georges 1993 novembere és 1994 februárja között ideiglenesen vezette a francia szövetséget. Utolsó jelentős tevékenysége a franciaországi világbajnoksághoz fűződik, a nemzetközi szövetség pénzügyekért felelős alelnökeként komoly részt vállalt az 1998-as vb megszervezéséből.