Árpád
-2 °C
9 °C

Öt kiállítás egy brazil futballmeccsen

MTI
2004.03.18. 17:46
Öt labdarúgót állított ki a játékvezető a Juventude-Fluminense Brazil Kupa-mérkőzésen. A két együttes a kupa második fordulójában 2-2-es döntetlent játszott, de a mérkőzésen esett négy gólt beárnyékolta a futballisták durvasága. Emiatt a Juventudéból a 24. percben Mineiro kapott piros lapot, majd két perccel a szünet előtt az összeverekedő Michel (Juventude) és Rodolfo (Fluminense) is a kiállítás sorsára jutott.

A második játékrész elején a vendégek is kilenc főre fogyatkoztak, a durván szabálytalankodó Marcaót küldte az öltözőbe a játékvezető. A mérkőzést végül a hazai együttes nyolc emberrel fejezte be, pár perccel a lefújás előtt Evandro kapott piros lapot.

A Fluminensében nem játszott a 38 éves Romario, edzője szerint ugyanis a világbajnok veterán klasszis nincs megfelelő erőállapotban.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.