Auguszta
5 °C
22 °C

Súlyos balesetet szenvedett Oleg Blohin

MTI
2004.04.14. 09:58
Közlekedési balesetet szenvedett Oleg Blohin, az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Dinamo Kijev egykori klasszisának Hammer típusú terepjárója a fővárosban egy másik gépkocsival karambolozott.

A baleset során az 52 éves szakvezető fejsérüléseket, többek között agyrázkódást szenvedett. Arról ellentmondásos jelentések érkeztek, hogy ő vezette-e autóját, vagy csak utas volt. A szakembert egy kijevi kórházban kezelik. Igor Mirosnyicsenko, az ukrán válogatott sajtófőnöke szerint a körülményekhez képest jól van, "saját lábán jár".

A Dinamo Kijev és az egykori szovjet válogatott kiemelkedő játékosa hét bajnokságot nyert csapatával, továbbá kétszeres KEK-győztes volt, 1975-ben a döntőben éppen a Ferencváros felett diadalmaskodott együttese 3-0-ra. Ugyanebben az évben ő kapta a legjobb európai futballistának járó Aranylabdát. A 112-szeres válogatott két olimpiai bronzérmet szerzett.

Sport-pályafutását 37 évesen fejezte be, majd edzőként kezdett dolgozni, a válogatott irányítását tavaly szeptemberben vette át. Az elmúlt években politikusként is tevékenykedett, országgyűlési képviselő volt.