Judit
3 °C
6 °C

Végső búcsú Hoffer Józseftől

MTI
2004.05.03. 16:11
Hétfőn a Fiumei úti sírkertben búcsúztatták Hoffer Józsefet, a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, az MTI Sportszerkesztőségének volt vezetőjét.

Az április 6-án, 83 éves korában elhunyt szakembert az MTI képviseletében Ambrus Gábor, a Sportszerkesztőség vezetője, az MLSZ részéről Bozóky Imre elnök, volt játékosai, valamint a barátok nevében egyik nagy felfedezettje, a könnyeivel küszködő Mészöly Kálmán búcsúztatta.

Hoffer József élvonalbeli futballistából vált a hazai sportújságírás egyik legelismertebb alakjává, de az MTI-ben betöltött felelős beosztása mellett sem lett hűtlen kedvenc sportágához: 1970-71-ben 13 hónapon keresztül tevékenykedett szövetségi kapitányként - 10 mérkőzésen irányította a válogatottat -, s korábban világrekordnak számító ideig - 1953 és 1967 között - foglalkozott a legjobb hazai ifjúsági játékosokkal, akik közül 55-en később a felnőtt nemzeti tizenegyben is pályára léptek.

Az MTI-ben 1949-ben kezdett dolgozni, az ő nevéhez főződik a Sportszerkesztőség megalapítása, amelyet 35 esztendőn keresztül vezetett. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából - elsőként a hírügynökség történetében - az MTI Örökös Tudósítója emlékgyűrűt vehette át.

Szakíróként is letette névjegyét, 1957 és 1968 között a Labdarúgás című lap - melynek alapítója volt - főszerkesztőjeként dolgozott, emellett ő a szerzője az Aranylabdások - aranycipősök című könyvnek. Életművéért 1994-ben megkapta az újságírók Aranytoll kitüntetését.