Vilma
-7 °C
4 °C

Biztossá vált Oroszország Eb-részvétele

MTI
2004.06.02. 11:18
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Tyitov-ügyben benyújtott walesi fellebbezést, így immár biztos, hogy a szigetországi válogatott nem lesz ott a június 12-én kezdődő portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságon.

Wales azután fordult a CAS-hoz, hogy az UEFA nem adott helyt óvásának, amit azután tett meg, hogy kiderült: az orosz válogatott elleni idegenbeli (0-0) Európa-bajnoki pótselejtezőn a hazaiaktól doppingvizsgálatra kisorsolt Jegor Tyitov szervezetében a tiltott szernek számító bromantan nyomaira bukkantak. Ezen az összecsapáson a Szpartak Moszkva fiatal játékosa ugyan még nem lépett pályára, de a négy nappal későbbi cardiffi visszavágón már lehetőséget kapott. A párharcot végül 1-0-ra az oroszok nyerték, így bejutottak a 16-os Eb-döntőbe. A walesiek azt szerették volna elérni, hogy riválisukat zárják ki a mezőnyből, és helyette ők vehessenek részt a kontinensviadalon.

Tyitovot később egyéves eltiltással és pénzbüntetéssel sújtották, de az UEFA - és a CAS - álláspontja szerint egyetlen játékos bűne miatt nem lehet egy országot, és annak egész válogatottját sújtani.