Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Az MTK-ba igazolt a népszerű ferencvárosi középpályás

Index
2004.07.09. 13:26
Hosszas huzavona után az MTK-hoz igazolt a Ferencvárosból Kriston Attila - adta hírül a Hungária körútiak honlapja. A zöld-fehérek középpályása azután döntött a távozás mellett a bajnokság végén, hogy Pintér Attila irányítása alatt fokozatosan kikerült a Fradi kezdőcsapatából, majd a tartalékegyütteshez került, de ott sem jutott mindig szóhoz.

Ekkor egyértelmű volt, hogy Kriston elhagyja az Üllői útiakat, és az MTK tűnt a legkomolyabb kérőnek (ahol az Üllői úton decemberig tevékenykedő Garami József irányítja a szakmai munkát), noha több csapattal (pl. Videoton) is hírbe hozták. Amikor az FTC-játékosok levele kapcsán megrendült Pintér pozíciója, majd távoznia kellett a kispadról, úgy tűnt, Kriston marad. Csütörtökön azonban nem utazott el a csapattal az ausztriai edzőtáborba, ami már valószínűsítette pénteki MTK-ba szeződését. Kriston két évre írt alá a kék-fehérekhez és pénteken már edzésbe is állt.

A lelkes szélsőjátékáról ismert Kriston az egyetlen ferencvárosi labdarúgó volt, akinek "fanklubja" volt a szurkolók között, amely minden hazai meccsen jól látható drapériával képviseltette magát.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.