Ambrus
-7 °C
3 °C

Dühösek a Fradi BL-ellenfelének szurkolói

MTI
2004.08.10. 13:19
"A cseh Sparta Praha leghűségesebb szurkolói, az úgynevezett ultrák a hét végén bojkottálták csapatuk idénynyitó hazai bajnoki mérkőzését, mivel a klub vezetése nem biztosított különvonatot a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában sorra kerülő szerdai, Ferencváros elleni mérkőzésre" - írta kedden a Sport című prágai napilap. "Ezzel szerettük volna felhívni a klubvezetés figyelmét. Elégedetlenek vagyunk azzal, hogy nem voltak képesek különvonatot biztosítani Budapestre" - nyilatkozta a lapnak a szurkolók egyik képviselője, aki még hozzátette: "a Sparta játékosai is jelezték, hogy szeretnék, ha szépszámú közönség kísérné el őket a magyar fővárosba".

"Több ezren mentünk volna, de így csak alig háromszázan utazunk. Ez botrányos" - tette hozzá.

Lenka Raková, a Sparta szóvivője nem kívánta kommentálni a történteket. Csupán annyit mondott, hogy a vezetésnek sikerült buszokat bérelnie, így azokkal viszik az érdeklődőket Budapestre. Hogy végül is hány Sparta-drukker lesz az Üllői úton, arra a szóvivő nem tudott választ adni.

A prágai sportlapok szerint Budapesten telt házra, s forró hangulatra lehet számítani, mert a "fradista szurkolók a törökökhöz vagy a görögökhöz hasonlóan hagyományosan nagyon aktívak". A lapok szakírói úgy vélik: bár a Sparta az esélyesebb, nyílt és egyenrangú küzdelemre lehet számítani, és semmiképpen sem szabad az FTC-t lebecsülni. "A Ferencváros a magyar Sparta" - szögezte le a Sport.