Ambrus
-7 °C
3 °C

Maradona már nem kokainfüggő

MTI
2004.11.02. 16:26
Saját bevallása szerint megszabadult kokainfüggőségétől Diego Maradona, az argentinok egykori futballsztárja, aki másfél hónapja ismét Kubában vesz részt rehabilitációs kezelésen.

"Otthon fél évre bezártak egy 2x2 méteres szobába. Megtanulhattam, hogy Argentínában a kábítószereseket halott emberként kezelik. Itt viszont újra megtanítanak élni" - mondta egy tévéinterjúban az 1986-os mexikói világbajnokságon győztes csapat klasszisa, aki csak "rosszindulatú piásnak" nevezte az őt sokáig hazájában tartó bírót.

A szombat óta 44 éves legenda gyógyulását követően sportkommentátorként vagy utánpótlásedzőként szeretne dolgozni, emellett drogprevenciós programokban kíván részt venni.

"A halál közelében jártam, de azt hiszem, az Úr valamiért még nem akar magához szólítani" - tette hozzá magyarázólag.

Maradona 2000 óta a karibi szigetországban élt - hivatalosan elvonókúrán vett részt -, és április 18-án súlyos szív- illetve légzési panaszokkal került be egy Buenos Aires-i klinika intenzív osztályára, ahol tizenkét napon át kezelték. Ezután saját felelősségére távozott, rövid idő elteltével azonban újra kórházba került, majd családja unszolására egy drogbetegekkel foglalkozó intézetbe vonult.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!