Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Hét hónapra tiltották el a kokainnal gyanúsított Chelsea-sztárt

MTI
2004.11.04. 17:40
A sokak által jósolt két év helyett mindössze héthónapos eltiltással sújtotta Adrian Mutut az Angol Labdarúgó Szövetség (FA). Erről a csütörtöki, utolsó meghallgatást követően döntött az FA fegyelmi bizottsága, amely 20 ezer font befizetésére és rehabilitációra is kötelezte a román csatárt. Az eltiltást október 25-ei kezdettel számolják, s 2005. május 18-án jár le. Ezalatt Mutut többször is ellenőrzik.

A Chelsea - péntek óta már csak egykori - játékosa egy szeptemberben elvégzett vizsgálat során bukott meg. Sajtóértesülések szerint kokainnal élt, ő maga azonban úgy nyilatkozott: potencianövelőt szedett, s az okozta a vesztét.

Az FA szabályai szerint hat hónaptól két évig terjedő eltiltásra számíthatott. Október végén Richard Caborn brit sportminiszter azt javasolta, hogy az FA - a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően - a maximális kétéves eltiltással sújtsa Mutut.

Tavaly a Chelsea volt kapusa, Mark Bosnich még kilenchónapos eltiltást kapott ugyanilyen vétségért, míg a Manchester United világklasszis védője, Rio Ferdinand az idei Eb-t hagyta ki: nyolc hónapra "meszelték el" a doppingvizsgálat elmulasztásáért.