Miklós
-7 °C
2 °C

Ranieri bepereli a Valenciát

MTI
2005.03.30. 14:30
Claudio Ranieri, a spanyol labdarúgó-bajnokság címvédőjétől, az FC Valenciától szezon közben menesztett olasz tréner beperli volt munkaadóját, miután a klub továbbra sem hajlandó kifizetni neki a szerződésben garantált pénzét.

A felek legutóbb kedden ültek tárgyalóasztalhoz, ám álláspontjuk nem közeledett. Az itáliai szakember ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a Valencia teljes egészében utalja át neki a nyáron kötött, három évre szóló megállapodásban rögzített 8,1 millió eurót, a csapat elöljárói ugyanakkor csak az összeg felét hajlandóak megadni.

"Két hónapunk van a tárgyalásig, és addig talán elképzelhető, hogy meg tudunk egyezni, ám az igazat megvallva erre kevés esélyt látok" - nyilatkozta Ranieri ügyvédje.

A spanyol gárda vezetői ugyanakkor kategorikusan elzárkóztak a további alkudozások elől: "Nem fizetjük ki a teljes összeget, hiszen Ranieri maga mondta februári menesztése előtt, hogy nem képes kihozni a csapatból a maximumot. Majd a bíróság eldönti, mennyivel tartozunk neki."

Az edzőt - február 25-én - azt követően küldték el, hogy az együttessel kiesett az UEFA Kupából, ráadásul az FC Valencia a bajnokságban is csak a hatodik helyen állt.