Miklós
-7 °C
2 °C

Kovács Zoltánt a tartalékcsapatba száműzték Újpesten

MTI
2005.04.05. 15:49
A szakmai stáb és a tulajdonosi kör döntése alapján meghatározatlan ideig a junior labdarúgókkal készül az Újpest FC két, a válogatottat is megjárt játékosa, a csatár Kovács Zoltán és a középpályás Polonkai Attila. A két futballista a csapat kedd délelőtti edzése előttértesült erről.

"Úgy határoztunk, hogy az említett játékosok Víg Péter irányításával dolgoznak tovább. Egyik játékossal sem vagyunk megelégedve. Polonkai esetében erőteljes mentális változást várok, észre kell vennie, hogy gyenge, nem eléggé célratörő hozzáállással Újpesten nem lehet futballozni. Kovács Zoltán meghatározó labdarúgó a Megyeri úton, ám az elkövetkező néhány mérkőzésünkön nem fér bele a szakmai elképzelésekbe, ezért egyelőre még a kispadon sem foglalhat helyet. Remélem, hogy a tulajdonosi körrel együtt meghozott döntéseink eredménnyel járnak" - mondta Mészöly Géza vezetőedző a klub hivatalos honlapjának.

Az Újpest a tavaszi első mérkőzésen 3-0-ra győzte le a Fehérvár FC-t, de azóta rosszul szerepel. Az MTK Budapesttől 3-1-es vereséget szenvedett, majd két döntetlen következett, a NABI Kaposvár (1-1) és a Nyíregyháza (2-2) ellen. Kovács egyszer sem talált a kapuba, s Polonkai is gyengén játszott.

A lila-fehérek vasárnap a Vasast fogadják a Szusza Ferenc Stadionban.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!