Eleonóra
2 °C
6 °C

Két játékosától is megvált az Újpest

MTI
2005.06.29. 20:23
Farkas Balázs és Tamási Zoltán nem fogadta el a klub ajánlatát, ezért mindkét labdarúgó elhagyja az Újpest FC-t. A huszonöt éves, négyszeres válogatott Farkas három év után váltcsapatot.

"Nagyon sajnálom, hogy három év után távoznom kell Újpestről, de úgy érzem, ez nem a saját akaratomból történik. Kettős érzéseim vannak, hiszen a szakmai stáb számított volna rám. Az edzők még a tegnapi edzés után is kérték, hogy maradjak, de a klubvezetés új feltételeit nem tudtam elfogadni" - mondta a középpályás.

A harmincharmadik születésnapját július 15-én ünneplő Tamási egy évtizedet töltött a lila-fehéreknél, egy-egy bajnoki címet és Magyar Kupát nyert a csapattal.

"Mészöly Géza vezetőedző azt mondta: nem számít rám a jövőben, tehát nem pénzügyi okai vannak a távozásomnak. Ha pénzéhes lettem volna, már sokszor távoztam volna az Újpesttől. A vezetők nagyon korrektek voltak, mert ugyanezért a fizetésért kitölthettem volna az eredetileg jövő nyáron lejáró szerződésemet. Az viszont senkinek sem jó, hogy én a padon ülök, a klub pedig csak fizet" - nyilatkozta a védő.

Franciaország

Élménytúra Korzikán.

Törökország

Isztambul még mindig a nagy kedvencek közé tartozik.