Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Gálhidit elküldték Diósgyőrből

MTI
2005.09.23. 09:08
Öt fordulóval a rajt után megtörtént az első edzőmenesztés a labdarúgó Borsodi Ligában: a jelenleg tizedik helyen álló Diósgyőri VTK vezetői megköszönték a munkát Gálhidi Györgynek. A felek közös megegyezéssel bontották fel a szerződést.

"A hétvégi, pécsi 5-0-ás vereség után már átfutott rajtam, hogy ez a kudarc esetleg az állásomba kerülhet, majd jött a szerdai Magyar Kupa-mérkőzés, amelyen büntetőkkel kiestünk a harmadosztályú Szentlőrinc SE ellenében, így nem lepett meg a mai döntés" - mondta az MTI érdeklődésére a szakember, aki tavaly szeptember 29-én ült le a csapat kispadjára.

"A tulajdonosi testület előtt csütörtökön be kellett számolnom az eddigi szereplésről, de azért őszintén szólva bíztam abban, hogy az elmúlt, sikeres egy év alapján még bizalmat szavaznak nekem. Nem így történt, de nem haragszom senkire, egyébként sem vagyok híve a sárdobálásnak."

A jelenlegi állás szerint a szombati, Debrecen elleni idegenbeli bajnoki találkozóra Veréb György kapusedző készíti fel az együttest.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!