Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kiállításcsúcs a dán-orosz U-21-es Eb-selejtezőn

MTI
2005.11.17. 14:17
Botrányt és negatív világcsúcsot emlegetnek Moszkvában az után, hogy a 21 éven aluli futballválogatottak Eb-pótselejtezőjének szerda esti, dániai visszavágóján öt orosz játékos is a kiállítás sorsára jutott.

Az U21-esek Európa-bajnoki nyolcas döntőjébe jutásért kiírt párharc második találkozóján, Bröndbyben a vendégek hamar ledogozták az első meccsen összeszedett egygólos hátrányt, ám a vezetést durva védelmi hibák miatt negyedórán belül 2-1-re átvették a dánok. A folytatásban az oroszoknak semmi sem sikerült, a hazaiak viszont végleg bebiztosították győzelmüket (3-1), így továbbjutásukat a biztossá váló vereséget mind rosszabbul viselő vendégekkel szemben.

A bíró, az ír Kelly előbb szövegért, majd durva belemenésekért, meg nem adott orosz gól miatti dühöngésért büntetett sárga, majd piros lapokkal, s a legvégére csak azért nem fogyott a meccs lefújását is kikényszerítő létszám alá a vendégcsapat, mert az ötből egy "beszóló" játékost a cserepadon ülők közül állított ki a játékvezető.

Az ötös szám így is negatív világrekord az orosz futball történetében - írta csütörtökön, legkevésbé sem vidám meccsbeszámolójában az ITAR-TASZSZ, hozzáfűzve, hogy az érintettek alighanem hosszas eltiltásra, az orosz szövetség pedig súlyos pénzbüntetésre számíthat a dániai "csúcsjavítás" után...