Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Nem nyomoznak a futball-liga elnöke ellen

MTI
2006.03.02. 16:56

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűncselekmény hiányában elutasította a nyomozást a Pellady Invest AG által tett feljelentés ügyében. A februári beadvány szerint a Profi Liga Kft. két részletben 157 millió 500 ezer forintot utalt át a Magyar Labdarúgó Ligának. A feljelentést Pellady Péter, az MLSZ volt marketing menedzserének, s egyik elnökjelöltjének cége, a Pellady Invest AG tette ismeretlen tettes ellen, de az minden valószínűség szerint a hétfőn elnöknek választott Kisteleki István ellen szólt, akinek neve szerepel az indoklást tartalmazó részben.

Bodnár György, a Szaknévsor és a futballmérkőzések televíziós jogainak értékesítése kapcsán ismertté vált üzletember sajtótájékoztatón ismertette az ügy hátterét, kijelentve, hogy Kisteleki mint a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga elnöke minden jogalap nélkül intézkedett 157,5 millió forint átutalásáról annak a Magyar Labdarúgó Ligának a javára, amelynek szintén ő az elnöke. Ezt az állítását azután is fenntartotta, hogy az MLL és az MHLL elnöke, Kisteleki és Ferencz Gábor közös közleményben reagált a vádakra, leszögezve: "a felek közötti kölcsönös igények rendezése érdekében a Profi Liga Kft. és a Magyar Labdarúgó Liga között tárgyalások vannak folyamatban, és a felek bíznak abban, hogy azok alapján a vitás ügy mielőbb lezárható mindkét fél megelégedésére".