Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Pfister mégsem marad togói kapitány

MTI
2006.09.09. 16:31
A német Otto Pfister mégsem marad a világbajnokságon a csoportkör után búcsúzott togói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Az ország szövetsége júliusban kész tényként közölte, hogy hosszabbított a német szakvezetővel, noha a csapat mindhárom mérkőzését elveszítette a németországi seregszemlén. Akkor úgy hírlett, Pfister feladata az lesz, hogy kijuttassa a válogatottat a 2008-as Afrikai Nemzetek Kupájára.

"Nem tudtunk megegyezni, így inkább a szudáni Al Merriekh Omdurmanhoz írtam alá két évre" - jelentette be a 68 esztendős mester.

Pfister június 9-én, éppen a világbajnokság kezdetén mondott le, mert a részvétel kiharcolásáért járó prémiumukra váró futballistákat nem tudta rávenni az intenzív edzésre. Három nappal később a játékosok kérésére visszatért a gárdához.

Később Assogbavi Komlam, a togói szövetség főtitkára kijelentette: a szakvezető tehet mindenről, a káosz azért alakult ki, mert a tréner alkoholista. Ő erre beperelte Komlamot.

A botrány záróakkordjaként a nemzetközi szövetség két hete 100 ezer svájci frankra büntette Togót, mivel a vezetők és játékosok Németországban tanúsított viselkedése méltatlan volt egy világbajnoki résztvevőhöz.